Kultúra filmkritika

Így kell méltósággal elbúcsúztatni egy filmes franchise-t

Az Így neveld a sárkányodat 3 megmutatja, hogy bármennyire nem szokás, azért lehetséges elegánsan és időben befejezni egy filmes szériát. Spoilermentes kritika.

Önmagában azzal, hogy Hollywood kényszeresen franchise-okban gondolkodik, hogy nem képes folytatások, előtörténet, reboot, remake és spinoff nélkül hagyni egy történetet, nincsen igazából gond. Lehet egy hősben több filmre való elmesélni való, vannak hosszú és szövevényes történetek, melyek inkább végezzék több részre bontva, mint hogy a túl sok sűrítés miatt kimaradjanak fontos árnyalatok. Látjuk azt is, hogy lehet ezt jól is csinálni, arányérzéket tartva, nem rétestésztaként nyújtva, ezer bőrt lehúzva, addig véreztetve a franchise-t, míg az utolsó darabok méltatlansága lehúzza az eredetileg erős alaptörténet összképét is. A DreamWorksnek az Így neveld a sárkányodat-franchise-zal sikerült megőrizni az egyensúlyt: kihozták az aranytojást tojó tyúkból, amit lehetett, úgy, hogy a trilógiává bővített történet az erőlködés árnya nélkül, kerek egészként, emelt fővel ért véget.

Fotó: UIP Duna

Amikor felvesszük a fonalat, Hibbant-sziget a második részben már látott sárkány-utópiában él: mindenkinek van egy vagy több házi- és haszonállatként tartott sárkánya, levedlett bőrük tűzálló páncél, képességeik pedig többszörösen is kapóra jönnek a rideg viking életben, Hablatyék pedig azzal hálálják meg a sárkányok szolgálatait, hogy újabb és újabb tűzokádókat mentenek meg a sárkányvadászoktól. A csapat dolga egyre nehezebb, hisz sárkány-menedéküknek híre van, és egy hírhedt sárkánygyilkos is rájuk tapad azzal a céllal, hogy megölje az utolsó éjfúriát, Fogatlant.

Akiről kiderül, hogy annyira mégsem az utolsó, legalább egy, éspedig egy nőstény még biztosan létezik, fekete sárkánymacskánk annak rendje és módja szerint bele is szeret, ami egyre fontosabbá teszi, hogy biztonságban lehessenek. Erre a Titkos Világ nevű legendákban létező hely lenne a legalkalmasabb, amiről minden Hibbant-szigeti tud, de csak gyerekmesék szintjén, és egyáltalán nem biztos, hogy létezik, ha pedig mégis, senki nem tudja, hol van. Hablatynak ezt a helyet kellene megtalálnia, ehhez azonban le kellene számolnia néhány félelmével.

Fotó: UIP Duna

Ha egy történetben ennyire központi elem a karakterfejlődés, az sosem árt a végeredménynek, és az Így neveld a sárkányodat 3-nak is jót tesz, ugyanis két film után már amennyire lehet, annyira ismerjük hőseinket – az alkotók is érezték, hogy ehhez hozzá kell tenni, ha nem akarják tét nélküli alibizéssé silányítani szeretett franchise-uk lezárását. A forgatókönyvírók kitettek magukért: harmadik, és zárófilm létére önállóan is működő, érthető történetet hoztak össze, melyben van kellőképpen komolyan vehető főgonosz, de megjelenik az is, hogy az igazi ellenség mégsem ő, hanem főhősünk önnön korlátai, amelyek meghaladása nélkül nem lehet győzni. És működik a film egy nagyobb történet végeként is: kedves és megnyugtató a végkifejlet, mely egyértelműen lezárja hőseink sztoriját, a végefőcím nosztalgikus képei Hablaty és Fogatlan kapcsolatáról is arra utal, hogy aligha tervez a DreamWorks még egy bőrt lerángatni a franchise-ról. És ez nagyon jó is van így.

Fotó: UIP Duna

A látvány szokásosan fenséges és sokféle, jól kihasználják a sok sárkány- és sárkányháton repüléssel járó tájképet, a tágas tereket, ragyogástól ködfelhőkig, hajóflottáktól a világ pereméig, felhőrétegektől egzotikus, színes növényvilágig van itt minden, és a sárkányok ezerfélesége sem változott. Az akciódús jelenetek lendületes vágás feldolgozható és élvezhető, a Legendás állatok agyat szétbombázó látványsokkjának itt nyoma sincs, a gyerek is érti, mi történik, és a felnőtt sem unja halálra magát. Pedig elég gyerekbarátra szabták a filmet – hat éven felüliekre kalibrálták a korhatár-besorolást –, a folyamatos nyelvi kedélyeskedés és családbarát poénok kissé bugyutának tűnhetnek, ha nagyon erre akarunk figyelni, de közben azért bőven van lehetőség ezer másra fókuszálni, működik a látvány, a zene, az érzelmek, és a magyar szinkronhangok is – bár kíváncsi lennék, eredeti hangokkal mennyibe változik a poénok hangneme.

Az Így neveld a sárkányodat 3. szép, önismereti hangsúlyú üzenetet küld a megfelelési kényszerről, a „majd-én-egyedül-megoldok-mindent” önsorsrontó köreiről, a társak fontosságáról, ehhez pedig megható, felemelő mondandó is társul az elengedésről és arról, hogy a szeretet akkor lép szintet, ha már nem akar magához láncolni. Gyönyörű búcsú, minden fronton, nemigen lehet meghatódás nélkül végignézni.

Így neveld a sárkányodat 3 (How To Train Your Dragon: The Hidden World) – amerikai animációs film, 104 perc – értékelés: 8/10

Kiemelt kép: UIP Duna

Ajánlott videó mutasd mind

Megfejtették az első tojás rejtélyét

Rákérdeztünk arra is, a tyúk volt-e előbb vagy a tojás, illetve miért voltak az akár többször tíz tonnás állatoknak csupán görögdinnye méretű tojásaik.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73876445, Négyes metró illusztrációk. 2019.03.18., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.