A Paul Bocuse által 32 évvel ezelőtt elindított szakácsverseny fináléján hazánkat idén Pohner Ádám képviseli. Csapata ma reggel megkezdte a versenymunkát, és az Instagramra sorra kerülnek fel a magyarok által elkészített ételkülönlegességek.
Mint minden évben, idén is két ételt kellett elkészíteniük a csapatoknak, a 2019-es versenytémák azonban a tavaly elhunyt Paul Bocuse és Joel Robuchon munkásságának állítanak emléket.
A tányértéma (Joel Robuchon tiszteletére) egy igazi francia klasszikus, a zöldség chartreuse, amelyet meghatározott kagylófélékkel kellett elkészíteni. Minden csapat rendelkezésére állt 32 db fésűkagyló, 60 db szívkagyló, 18 db osztriga és 60 db feketekagyló, ezeket lehetőség szerint mind fel kellett használni. Az ételhez csak a versenypiacon elérhető zöldségeket lehetett alkalmazni.
A hústál kötelező alapanyaga a csontos borjúkaraj (5 csonttal), azonban újszerű kihívás, hogy az ételhez a csontot is fel kellett használni, és együtt főzni vele.
Hogy ki lett a legjobb a huszonnégy ország közül, csak holnap derül ki. Magyarország eddig a negyedik helyig jutott a kétévente (addig lezajlanak az országos- és kontinens-selejtezők) megrendezett döntőn.
Kiemelt kép: Alex Martin / EPA / MTI