Kultúra

Koltai Róberttel indít új sorozatot az RTL Klub

Január 1-től, Drága örökösök címmel, új napi sorozat indul az RTL klubon.

A sorozat egy olyan család életébe enged bepillantást, akikkel egy hirtelen jött örökség miatt nagyot fordul a világ. A történet szerint egy falusi nagypapa halála után kiderül, hogy hatalmas vagyont hagyott a vidéki életből már kiszakadt, fővárosban élő három gyermekére és két felnőttkorú unokájára. A 612 millió forint azonban csak úgy lehet az örökösöké, ha vállalják, hogy egy évre visszaköltöznek szülőfalujukba, Ökörapátiba. További feltétel, hogy a visszaköltözést követően a budapesti rokonok egy teljes éven át, 12 óránál tovább nem hagyhatják el a kis falut. Aki ezt megszegi, az kiesik az örökségből, ha pedig egyikőjüknek sem sikerül teljesíteni a feltételeket, úgy a hatalmas vagyon a falusiakra száll.

Az egy órás, keserédes humorú, de olykor a drámai fordulatokat sem nélkülöző napi sorozat főszerepeiben olyan színészek lesznek majd láthatóak, mint Koltai Róbert, Lengyel Ferenc, Bede-Fazekas Szabolcs, Hajdu Steve, Járó Zsuzsa, Horváth Sisa Anna, Mohai Tamás, Molnár Gusztáv, Fekete Linda, Kovács Lehel, Makranczi Zalán és Ullmann Mónika.

Az eredetileg horvát formátum a magyar környezetbe, itteni viszonyokra átültetett adaptációján már közel egy éve dolgozik A mi kis falunk című sorozatot is gyártó ContentLAB & Factory.

A Drága örökösök január 1-jén 18:50-kor debütál, január 2-től pedig minden hétköznap 18:50-től lesz látható az RTL Klubon.

Kiemelt kép: RTL Klub

Ajánlott videó

Olvasói sztorik