Vajon mi az oka annak, hogy egyesek úgy érzik, mindenhez hozzá kell szólniuk, mások pedig szinte soha nem kommentelnek? Egy 8500 ember megkérdezésével készült felmérésből például az derült ki, hogy a legtöbben valamilyen, az adott posztban vagy cikkben felfedezett hibát szeretnék kijavítani. Sokan a vitához szólnak hozzá, vagy saját álláspontjukat ismertetik, és csak kevesen mondják, hogy kifejezetten trollkodni akarnak. A vizsgálat nem volt reprezentatív, és önbevalláson alapult – emiatt nem tudni, milyen arányban vettek részt benne olyan emberek, akik jobb képet szeretnének mutatni magukról, mint ami a valóság.
A kommentelőket különböző típusokba is lehet sorolni, bár ez a felosztás inkább érdekes, mint tudományos. A „magyarázó”, aki mindent jobban tud másoknál, és be is bizonyítja, hogy ő a téma szakértője, vagy az „anekdotázó”, aki saját személyes, drámai történetével képes cáfolni az összes statisztikát, sok olvasó számára lehet ismerős. A cikkírót kritizáló véleménynyilvánításnak több formája is van: a „csapongó” például pár percet tölt olvasással, majd elkezdi szidni a szerzőt, a „hibáztató” összeesküvés-elméleteket is gyárt róla, a „gyűlölködve követő” pedig elsősorban negatív minősítés céljából olvassa el a szerző összes cikkét.
Egy kutatás szerint a kommentelők több mint a fele ugyanannyi, vagy több időt tölt a hozzászólások olvasásával, illetve az azokra való reagálással, mint magával a cikkel. Az internetezők többsége egyébként teljesen figyelmen kívül hagyja a hírek alatt található kommentszekciót, 35%-uk ránéz ugyan, de soha nem szól hozzá, és csak 14% azoknak az aránya, akik valaha is kommenteltek. A legaktívabbak ilyen szempontból egyébként a férfiak, és az érettségizettek vagy az alacsonyabb végzettségűek.
Egy magyar tanulmányból (ami az index.hu, hvg.hu, 444.hu és 888.hu Facebookon megjelent bejegyzéseit vizsgálta) az derül ki, hogy a legtöbb kommentet jellemzően a politikai jellegű cikkek szokták kapni, legalábbis a kutatók által kiválasztott oldalakon. Azok az olvasók szóltak hozzá nagyobb eséllyel a bejegyzésekhez, akik a Facebook érzelemnyilvánítási lehetőségei közül a „dühítő” reakciót adták rájuk: vagyis az ellenvélemény kifejtése fontosabb volt, mint az egyetértésé.
Az is érdekes lehet, mi motiválhat valakit abban, hogy ne kommenteljen. Vannak, akik annyira tökéletesnek látják az adott cikket, hogy úgy érzik, nem tudnának semmit hozzátenni, vagy olyan sok mondanivalójuk lenne, ami nem férne bele egy hozzászólásba. Sokakat az tarthat vissza, ha látják, hogy a szerző nem válaszol a kommentekre; de talán a legfontosabb visszatartó erő az lehet, ha azt észlelik, hogy értelmetlen, agresszív vita alakult ki.
A kommentelés nem feltétlenül negatív jelenség
A kommentelés mechanizmusában egész jól megfigyelhető egy érdekes jelenség, amiről Elisabeth Noelle-Neumann politológus 1980-ban írt könyvet: ez pedig a hallgatás spirálja. A legtöbb ember csak akkor mondja el nyilvánosan a véleményét, ha úgy látja, hogy legalább minimálisan támogatják ebben őt mások (főleg azok, akiket ő valamilyen szempontból fontosnak tart). Természetes, hogy keressük azoknak a társaságát, akiktől pozitív megerősítést kapunk, és nem akarunk elszigetelődni; ezért esetenként fontosabb, hogy elfogadjanak minket, mint hogy elmondjuk a véleményünket. Ebből következően az a csoport, ami maga mögött érzi a többség támogatását, hangosabb, bátrabb, magabiztosabb és láthatóbb lesz, a magukat kisebbségi helyzetben érzők pedig elbizonytalanodnak, visszahúzódnak. Így állhat elő az a helyzet, ami a kommentszekcióra is gyakran jellemző:
Míg a ’90-es évek végén, a 2000-es évek elején még sokan optimisták voltak az online tér demokratikus működésével kapcsolatban, és azt gondolták, hogy sokféle vélemény meg tud jelenni a hozzászólásokon keresztül, ma már inkább az ebben való csalódásról hallani. A híroldalak egy része a trollok miatt a kommentszekció szigorú szabályozásában vagy megszüntetésében hisz: szerintük a hozzászólási lehetőség csak az olvasók kis részének lehet érdekes és hasznos. A tiltás- vagy szabályozáspártiak arra hivatkoznak, hogy a gyűlölködő kommentek akadályozzák a pozitív, hasznos hozzászólások megjelenését, sőt vannak, akik az ilyen típusú véleménynyilvánítás túlsúlya miatt magát a cikket sem olvassák el. A trollok pedig nyugodtan gerjeszthetik a feszültséget, ha ennek nincs semmilyen következménye.
Mások szerint viszont a kommentelésnek sok haszna van, ezért semmiképpen sem kellene tiltani – a szabályozás viszont megfontolandó. A hirdetők szempontjából a megtekintések száma, az oldalon eltöltött idő és az olvasók lojalitása a legfontosabb, ezek a mérőszámok pedig az aktív hozzászólók esetében a legmagasabbak. És bár az agresszív kommentelőkről sokkal több szó esik, mert feltűnő, ha valaki bántóan kommunikál, valójában rengeteg hasznos, segítő hozzászólással is lehet találkozni. Esetenként akár egy támogató közösség is kialakulhat egy-egy cikk vagy bejegyzés alatt; és az is előfordul, hogy a kommentelők hasznos tippeket, információkat adnak az újságírónak.
Ahhoz viszont, hogy a hozzászólások többsége konstruktív legyen és minél több ember meg tudjon nyilvánulni, általában szükség van valamilyen szabályozásra. Nem feltétlenül igaz, hogy az interneten az emberek névtelenségbe burkolózva agresszívabban és szélsőségesebben kommunikálnak, mint az életben, hiszen egyrészt a demokratikusabb működésmód az offline térben sem alakul ki magától, másrészt a hozzászólások többsége ma már valamilyen valós profilhoz köthető. Megfelelő technológiával és eszközökkel, sok szervezéssel lehet támogatni a folyamatot, és így várható, hogy több ember tölt szívesen hosszabb időt egy-egy cikkel és az alatta kialakuló vitával. A kommentelés pedig nem egy alapvető jog, hanem érdemes inkább egyfajta ajándékként felfogni, és örülni annak, ha lehetőségünk van véleményt nyilvánítani.
