Kultúra

Nicole Kidman abba akarta hagyni a színészkedést, de nem sikerült

Nem akarja, hogy beskatulyázza Hollywood.

Nicole Kidman karrierje egészen új lendületet kapott pár éve a Hatalmas kis hazugságok című HBO-sorozattal, amiért Emmy-díjat is kapott, de több évtizedes pályáján voltak bőven hullámvölgyek is a csúcspontok mellett. Az ausztrál színésznő ezekről és Hollywooddal kapcsolatos tapasztalatairól is nyíltan beszélt egy londoni rendezvényen. Azt például azt mondta, hogy színésznőként könnyű skatulyába kerülni:

Nehéz nőként ebben az iparágban érvényesülni és úgy előrelépni, hogy közben ne zárják be egy skatulyába az embert. Folyamatosan nyújtózkodni és jelentkezni kell új lehetőségekért, késznek maradni az új dolgok kipróbálására

– mondta Kidman, aki a szakmán belüli női egyenjogúságért is próbál aktívan tenni. Pár éve megfogadta például, hogy minden 18 hónapban dolgozni fog legalább egy női rendezővel. Mert szerinte addig nem változik a rendszer, amíg csak beszélünk a problémákról, cselekedni is kell valamit. A színészetről azt mondta, nem tudja honnan jött nála, hiszen a családjában nem volt előzménye, mégis olyan számára, mint egy elhivatás. Ennek ellenére voltak időszakok, amikor ott akarta hagyni.

Mikor megszületett a kislányom, Sunday Rose, különösen úgy voltam vele: “Kész, végeztem, itt fogok élni ezen a nashville-i farmon, és végeztem ezzel!” Aztán persze jöttek dolgok, amik lassan visszahúztak a filmezésbe, és imádom

– véli a színésznő, aki mára egyértelműen hálás azért, hogy milyen magasra jutott, de arra is rájött, hogy nyíltan el is mondhatja a tapasztalatait és alakíthat is a világon, nemcsak alkalmazkodhat hozzá.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.