Legenda [az úr-zsiványról]
Nagy, száraz testét föltaszítja,
Melyben beteg ingerek élnek,
Fajtája és lakája romlott
S hozsánnát zeng neki:
Ez a Férfiú, ez a szittya.
Így találta meg ez a nemzet
Mindig a maga megváltóját,
Így: vesztve önös hóbortokba
Felejtette magát
S élt mindig úgy, mint másnak tetszett.
Kár, kár, de talán kiheverjük:
Kihevertünk sok martalócot:
Van valami ebben a földben,
Mi mégis összeköt
S az úr-zsiványt majd együtt verjük.
Most áll, ágál, prüszköl, parancsol
S táborunk új, szedett és félénk
S hogy ez a Jövő, ő nem látja:
Óh, hályogos szemek,
Kikben a Mult lőréket pancsol.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Nagy, száraz testét föltaszítja
És ez a gémberedett ország,
Míg a maga erejéhez jut,
Egy csöppet hisz neki
S aztán – hólyag volt – fölhasítja.