Kultúra

A Star Wars 9. kellőképpen tisztelegni fog Carrie Fischer előtt

Szántó Eszter
Szántó Eszter

újságíró. 2018. 11. 21. 16:46

Két évvel ezelőtt hunyt el Carrie Fisher, vagyis Leia hercegnő. A színésznő halála a rajongókat, a barátokat és a pályatársakat is megrázta. Most a Star Wars 9. egyik szereplője, a Poe Dameront alakító Oscar Isaac nyilatkozott arról, mit kezdtek a forgatáson a színésznő hiányával, illetve hogyan búcsúznak majd el karakterétől a következő. részben, írja az ign.com.

„A történet elég sokat foglalkozik vele. Fura dolog, hogy forog a kamera, Leiáról beszélsz, Carrie pedig nincsen ott. Mindeképpen van az egészebn valami fájdalmas. De talán pont ettől hozzáadódik egy egészen különleges hangulat és energia, ami ezeket a jeleneteket jellemzi. Nagyon szórakoztató volt újra J.J.-vel dolgozni, mert már mindannyian elég közel állunk egymáshoz. Csak most már úgy érzem magam, mint egy végzős osztály. Még együtt vagytok, de már nem veszitek olyan komolyan a dolgokat, csak szórakoztok. Úgy gondolom, hogy ez az energia nagyon jót fog tenni a filmnek.”

Carrie Fisher is szerepelni fog a Star Wars IX-ben
Eddig fel használt felvételeken tűnik majd fel az elhunyt színésznő. Luke és Lando is visszatér.

Kiemelt kép: LUCASFILM / TWENTIETH CENTURY FO / COLLECTION CHRISTOPHEL

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

2018.12.07. Semmelweis Budapest Award.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.