Kultúra

Még nem temetik a legjobb közönségfilmnek járó Oscar-díjat

Ahogy arról nemrég beszámoltunk, nem vezeti be jövőre az Oscar-díjakat odaítélő Akadémia a legjobb közönségfilmnek járó, új, külön kategóriát. Az elismerés a díjátadó gála alacsony nézettségének felturbózásaképpen született elsősorban, másrészt így lehetőség nyílna a blocbusterek díjjal való elismerésére is. Jó példája ennek a Disney forgalmazásában készült, Ryan Coogler által rendezett Fekete Párduc, mely annak ellenére, hogy múlt év februárjában debütált, most mégis 7 kategóriában kíván részt venni az Oscarért folyó kampányban.

John Bailey, az Akadémia elnöke egy lengyel filmfesztiválon beszélt arról, hogy nem kell még temetni a legjobb közönségfilmnek járó Oscar bevezetését, írja a Variety.

„Jó ötletnek tűnt ennek a kategóriának a bevezetése, a testület elfogadta és bejelentette, de sokan kifogásolták. Tehát a testület újra átgondolta, és elnapolta a döntést, ami nem azt jelenti, hogy az ötlet halott. Még így is van rá érdeklődés, hogy karót döftek a szívébe.”

Azzal viszont, hogy az Akadémia elismerte, miért is vezetnék be ezt a kategóriát, csak még inkább éket ver a népszerű blockbusterek és a művészfilmek közé, ami nem biztos, hogy a legügyesebb húzás.

Kiemelt kép: Robyn BECK / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik