Kultúra

SZEX – és most, hogy megragadtuk a figyelmét, nézze meg a Nyitva című filmet

Hármas-, sőt, négyesszex is akad, de nem csak ezért érdemes megnézni Nagypál Orsi első nagyjátékfilmjét: a Nyitva okos is, kedves is, miközben vicces sem felejt el lenni.

A cím egy híres régi közterületi reklámot idéz, ami nem véletlenül lett híres: valljuk be, nem csupán elmélet, hogy szexszel a legkönnyebb a figyelemfelkeltés. A reklámüzenet-verseny második helyezett ember- és állatgyerekek kilométerekkel elmaradva kullognak a szexualitást piszkálgató üzenetek mögött, az okokat nem nagyon kell magyarázni: ösztönkésztetés, hüllőagy, és a többi. Ugyanakkor érdekes ellentét, hogy míg kis túlzással nincsen semmi e földi életben, ami jobban érdekelné a felnőtt lakosságot, mint a szex, a témáról folyó kommunikációt tabuk, kamuzás, szégyenkezés és általános őszintétlenség övezi. És nem csupán a közbeszédben: nemhogy párok nem tudnak a témában normálisan, pironkodás, féltékenykedés, indulatoskodás és – megint csak – kamu nélkül beszélni, sokszor saját magunkkal sem vagyunk maradéktalanul őszinték szexügyben. Ha pedig valaki netán lelépne a fentiek mentén meghatározott útról, az minimum szenzációnak, de előfordulhat, hogy devianciának számít.

Nem biztos, hogy a swingerezéssel lehet megújítani egy párkapcsolatot
Nagypál Orsi első nagyjátékfilmje, a Nyitva forgatásán jártunk, amelyben fontos szerepet kap a szex, de semmi köze sem lesz a Megdönteni Hajnal Tímeához.

Márpedig a Nyitva főhősei igenis lelépnek erről az útról. Fanni és Bálint ugyanis kapcsolatuk sokadik, és együttélésüknek is már többedik évében arra eszmél, hogy kapcsolatuk beleült a biztonságos középszer langymeleg pocsolyájába: nincsen nagy baj ugyan, nem ölik egymást apró-cseprő veszekedésekkel, élvezik egymás társaságát, működnek a mindennapok és úgy általában minden oké, csak hát a szex, az nem az igazi. Elkopott a kezdeti lelkesedés mennyiségben is, és bizony minőségben is. Persze nézelődhetnének kifelé, legalábbis megkapják ezt is, mint lehetséges irányt: bizonyos idő után a „nem tudom, nem fáj” taktikát reális megoldásnak állítja be az egyik mellékszereplő, de párosunk inkább mégse erre indul. Fanni konyhapszichológiai olvasmányait bevetve ráveszi Bálintot, hogy kezdjenek el beszélgetni erről, aminek eredményeképpen születik egy lista arról, hogy melyikük mire vágyna a másiktól, illetve milyen utakat lát a szexuális életük feldobására.

Fotó: Megafilm

És ha lista van, kezdődhet a buli, a pár belevág a kalandozásba, webkamerás erotika, swingerklub, kalandozások az éjszakai életben, még egy édeshármas is összejön. Bálint és Fanni szexuális élete pozitív irányt vesz, Fanni kivirul, hát persze, még a nap is máshogy süt egy jól sikerült éjszaka után. De nem lenne romkom a romkom – sőt film se –, ha minden simán menne. Kiderül, ez az egész nyitott kapcsolat dolog korántsem csak annyi, hogy akkor mostantól néha hazahozunk valakit a dizsiből: sokkal nehezebb feladat ez, amihez elég nagyot kell lépni egymás felé őszinteségben, és hát önmagunkkal sem ártana elrendezni ezt vagy azt a kérdést tényleg hamukázás nélkül. Félrement mondatok, fél- és teljes hazugságok, lelepleződés, indulatok – Fanni és Bálint nem csak a hullámhegyet tapasztalja meg, nagyon nem.

Fotó: Megafilm

És épp ez a Terápiával, a Tóth Jánossal és a Csak színház és más semmivel már bizonyított Nagypál Orsi filmjének fő erőssége: mind a sztori, mind a karakterek kíméletlenül életszagúak. Igen, vannak ilyen párok, sőt, tömegével vannak, ezek az imádni valóan cuki párok, akik ezer éve együtt vannak, ordít róluk, hogy együtt is kell lenniük, de azért már jó ideje túlestek azon a szakaszon, amikor nem lehetett velük egy térben megmaradni anélkül, hogy legszívesebben el nem küldtük volna őket szobára. És alighanem vannak olyan párok is, ha már jóval kevesebben is az előző halmazhoz képest, akik megpróbálnak így vagy úgy tenni a szexuális életük ellaposodása ellen a glossy magazinok bugyuta szextanácsain túl is – ezek nagyjából emígyen hangzanak: „vedd meg ezt a lakkcsizmát most különleges kedvezménnyel csak 13892765 forintért, lejts benne erotikus táncot a pasidnak, majd térdelj elé és engedd szabadjára a belső pornóistennődet”. És ezek a párok bukdácsolnak, éppen így, hibáznak, talán bele is buknak, talán új minőségben, boldogabban jönnek ki belőle.

Fotó: Megafilm

Persze, ez egy vígjáték, abból viszont duplán is a legjobb fajta: egyrészt dramedy, azaz a komédia mellé némi valóság, némi dráma is befér, csak mint az életbe, másrészt pedig a Nyitva szerencsésen túllép a tipikus olcsó kaka-fing-káromkodás vígjátékhumoron. Pedig lehetőség épp adódna, Bálint karaktere ugyanis urológus, de szerencsére ritka a rektumröhely és a prosztatapoén, ha el nem is marad, de hát magyar vígjáték nem mehet le altesti poén nélkül. De összességében nem ez az irány dominál, mégis van min röhögni, varázslat. És együttérezni is lehet, sőt, drukkolni, meghatódni is. Bár a film kezdetén még elfér néhány olcsóbb poén vagy sztereotip képsor, mintha kellett volna egy kis idő, hogy a sztori bemelegedjen, ám amint ez megtörténik, kedves, szórakoztató közönségfilmet kapunk, amiből nyugodtan elférne több a mozikban hazaiban, külföldiben is.

Fotó: Megafilm

Kiválóan működik a kémia a két főszerepet alakító, külön-külön is remek Radnay Csilla és Kovács Lehel között, és amiatt is jól sikerült szereposztás ez, mert mindketten éppen annyira szép emberek, hogy ne párkapcsolati nyomorpornó legyen a végeredmény, de annyi azért köznapiak is, hogy azonosulni tudjunk velük, és a smink-haj-látvány sem csinált belőlük megközelíthetetlen címlaphősöket. Az ő csetlő-botló kalandjaikat csak emelik a hasonlóan remek mellékszereplő karakterek és alakítások. Péterfy Bori otthonosan mozog, így kellően izgalmas a rockszínpadokról ismerős búgó hangú vadmacska-karakterben, a rúdtánc óra hátsó sorában kidugott nyelvvel koncentráló HTB-ként Urbanovits Krisztina egy másodperc alatt ellopja a show-t, de óriásiak a visszatérő poénfaktort hordozó párok is a házasságkötő teremben (Fanni ugyanis anyakönyvvezető), vagy Jordán Adél mint olyan, minden rezdülésével együtt, akin keresztül a kisgyerekes családok poklaiba is be-bepillantunk.

Nagypál Orsi tehát nem alkudott meg minőségben, de nem csak ezért vizsgázott jól első nagyjátékfilmjével: szépen vitte végig az enyhe, de azért egyértelmű női szemszöget anélkül, hogy igazságtalanná vált volna, vagy elfelejtett volna a férfinézőkhöz is szólni, gazdagon adagolta a poént, de hozta az emberi mélységet is. Soha rosszabb kezdést, ha ez lenne az irány a közönségfilmekben a bugyuta poénok, nem létező történet és tinglitangli énekelgetések édeshármasa (!) helyett, nem lenne okunk panaszra.

Nyitva – magyar romantikus vígjáték, 96 perc – értékelés: 8/10

Kiemelt kép: Megafilm

Ajánlott videó

Olvasói sztorik