Kultúra sorozatkritika
KIDDING

Jim Carrey a világ legszomorúbb bohóca, és jól áll neki

Jankovics Márton
Jankovics Márton

újságíró. 2018. 09. 30. 10:20

Kedves naivitással próbálja legyőzni a gyászt, de nem igazán megy neki. A Most nevess! lehet a komikus nagy visszatérése.

Épp húsz éve, a Truman show bemutatásakor döbbent rá a világ, hogy Jim Carrey vad grimaszai mögött egy érzékeny, drámai színész rejlik, aki nemcsak szórakoztató idiótákat képes zseniálisan megformálni, de tragikus sorsú, önmagukkal meghasonlott hősöket is. Utána többször is bizonyította, hogy ez nem egyszeri véletlen volt, aztán a karrierépítés egy ponton hirtelen elakadt: a 2004-es Egy makulátlan elme örök ragyogása óta legalábbis nem tudnánk Carreytől emlékezetes drámai alakítást mondani, hacsak ide nem számítjuk a nevetséges, paródiába fulladó thriller-próbálkozásokat (A 23-as szám, Dark Crimes).

De talán mindenkinek jobb, ha azok fölött most inkább szemet hunyunk.

Az utóbbi években pedig már a nagyobb vígjátékok is elkerülték, így a színész inkább fura nyilatkozataival, botrányaival, vagy épp Trumpról készült dühös, szürrealista festményeivel került be a hírekbe.

A nálunk az HBO GO-n nézhető Most nevess! ezért nemcsak egy újabb izgalmasnak ígérkező sorozat, de nagy visszatérési lehetőség is Carrey számára. És az első részek alapján úgy tűnik, élt is vele. Természetesen ezúttal is egy mélyen meghasonlott figuráról van szó: egyfelől ott van a mindig kedves és naiv Pickles úr, akinek gyerekműsorain komplett generációk nőttek fel, akinek mindenkihez van egy kedves szava és soha nem káromkodik. Másfelől az őt megtestesítő Jeff, az elvált férj és gyászoló apa, aki szintén igyekszik Pickles úr ártatlan derűjével élni a hétköznapokban, de egy ideje az összeomlás fenyegeti, mert képtelen túltenni magát az egy éve történt tragédián, amikor egyik fia meghalt egy autóbalesetben.

KIDDING
Fotó: HBO

Az alapfeszültséget az adja, hogy vajon sikerül-e közös nevezőre hozni Pickles urat és Jeffet, vagy menthetetlenül leválik egymásról a kettő. Az indulatait mosollyal elfojtó Jeff arra jut, hogy fájdalmát a műsorban kell kibeszélnie, hogy a gyerekek is hallhassanak végre a halálról és a veszteségekről. Apja és egyben producere azonban igyekszik észhez téríteni, hogy a családok milliói nem az őszinte feltárulkozást, hanem épp az állandóságot várják tőle:

senki sem kíváncsi egy megtört apa gyászára, ők az örökké vidám Pickles urat akarják esténként a nappalijukba engedni.

Egyben arra is emlékezteti, hogy nemcsak egy kedves figuráról, de egy 112 millió dollárt érő brandről van szó, amit nem lehet az ő pillanatnyi hangulatához igazítani.

Az alapkonfliktus szépen rímel Carrey életútjára, kicsit olyan, mintha egyenesen rá írták volna a szerepet: az utóbbi években ő is nyíltan beszélt depressziós időszakairól, meghasonlottságáról és arról, hogyan viaskodott évtizedeken át a nyakába szakadt komikusi világhírrel (legutóbb a Jim and Andy című Netflix-dokumentumfilmben, amely Carrey egyik legerősebb drámája, az Ember a Holdon eszelős forgatását idézte fel).

Az biztos, hogy a színészt filmen még sosem láttuk ennyire megtörtnek, a híres gumiarcot traumákról és szorongásról árulkodó ráncok és barázdák uralják, és bár Pickles úr kényszeredetten kedves mosolyában még mindig ott bujkál az egykori grimaszok lehetősége, nem hagyja őket felszínre törni. Carrey egész alakításában van valami zavarba ejtő üresség, mintha megnyílna, aztán mégsem engedne közel fájdalmához, de ez itt nem hiányosság, épp a negatív érzelmeit elfojtó karaktert segít jobban megrajzolni. Ez a kettőség a sorozat hangulatára jellemző: egyfelől nagyon intim, közben mégis kissé mesterkélt és távolságtartó. Néhol szarkasztikusan parodizálja szereplőit, máshol gyengéden és megértően közelít hozzájuk. És persze ott az édesbús alaphangnem: a Most nevess! – a címével összhangban – ugyan bőven ad lehetőséget a nevetésre, de minden poén mögé észrevétlenül bekúszik a sűrű, ragacsos melankólia, ami Carrey mosolyából/vigyorából is árad.

KIDDING
Fotó: HBO

Ez a keverék éppolyan széttartó, amilyennek hangzik, és a különféle hatások olykor tényleg inkább kioltják, mint erősítik egymást. Viszont egy dologgal biztos nem lehet vádolni a Showtime sorozatát: sablonossággal. A Most nevess! a csapongás és a stiláris egyenetlenségek ellenére is maximálisan leköti a figyelmünket. Három rész után például nem nagyon tudnám megtippelni, milyen irányban viszik majd tovább a történetet, csak sejteni vélem, hogy Jeff és Pickles úr még távolabbra sodródik majd egymástól, ami kiélezi az alapkonfliktust. A kiszámíthatatlansághoz sokat hozzáad az epizódok túlnyomó többségét rendező Michel Gondry is, akivel 14 éve már dolgozott együtt Carrey az Egy makulátlan elme örök ragyogásában. A féktelen vizuális kreativitásáról ismert Gondry ezúttal sem hagyta otthon kézműves trükkjeit, a látvány mégis kevésbé elborult, mint az előzetesen várható volt. A képi ötletek így egyelőre nem vették át az irányítást a történet felett, inkább annak szolgálatában állnak.

És persze ott az erős szereplőgárda, ami jól egészíti ki Carrey központi alakítását: különösen az átható tekintetű Frank Langella emlékezetes, aki lehengerlően hozza a szigorú apa/producer figurát, illetve Catherine Keener, aki Jeff nővérét alakítja. A vicces cameók sem erőltetettek, hibátlanul simulnak bele a cselekménybe: mint például a kőkemény külsejű Danny Trejo, aki láthatóan bármit hajlandó megtenni azért, hogy ne kelljen Pickles úr jelenlétében kibetűznie a „puncivadász” szót.

Most nevess!, 10 epizód, Showtime, 7/10

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.