Kultúra

A Halloween gyilkológépe magyarul is beparáztat

Pedig Michael Myers meg se mukkan a közelgő horrorja új szinkronizált előzetesében.

Tavaly óta tudjuk, hogy kilenc évvel a Rob Zombie által levezényelt Halloween II után (ismét) rebootot kap a horrorfranchise, melynek új, sokadik felvonását a színész Danny McBride és a filmes David Gordon Green közös forgatókönyvéből az utóbbi rendezi. A produkciót azóta leforgatták és a júniusi első előzetes után a hónap elején megjelent a második trailer, amelynek mostanra elkészült a szinkronizált változata.

A nagy klasszikussá vált Halloweent író és rendező John Carpenter produceri bábásodásával készülő reboot érdekessége az lesz, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja majd az eddigi folytatásokat és az eredeti, 1978-as horror új második részeként készül. A cselekmény nem ígérkezik túlságosan bonyolultnak: arról lesz szó a filmben, hogy Michael Myers évtizedekkel az általa rendezett mészárlást követően megszökik az elmegyógyintézetből és hazatér, hogy ismét vérfürdőt rendezzen, azonban szembeszáll majd vele az a Laurie Strode (Jamie Lee Curtis), akinek anno több barátjával is végzett.

A Halloween-mozik legnagyobb hősnője szerepében visszatérő Jamie Lee Curtis mellett Judy Greer és Will Patton játsszák a fontosabb szerepeket a produkcióban. Érdekesség, hogy a megállíthatatlan Myerst 40 év után ugyanaz a Nick Castle alakítja, aki annak idején az alapfilmben is megformálta.

Az új Halloween egy héttel az amerikai bemutató után: október 25-én érkezik a hazai mozikba.

Kiemelt kép: Blumhouse Productions/Universal Pictures

Ajánlott videó

Olvasói sztorik