Ennek a könyvnek az ötlete az Aurora Borealis című film forgatásán született. Mészáros Márta hosszú évek előkészületei után 2015 télbe hajló őszén forgatta filmjét a Veszprém megyei Megyer faluban, majd Budapesten, Bécsben és Litvániában. Törőcsik Mari legfontosabb jeleneteinek helyszíne egy falusi ház volt Megyeren. Az egymást évtizedek óta jól ismerő rendező és színésznő minden reggel ugyanazt a jelenetet ismételte, mint egy rituálét. Talán azért, hogy egymást és a stábot mulattassák, talán azért, hogy felébredjenek a ködös őszi kora reggeleken. Valahogy így:
– … Mészáros, te megölsz engem! Én ezt nem tudom végigcsinálni.
– Mariska, ne hisztizz, olvasd át a szöveged!
– Dehogy olvasom, majd te mondd meg, hogy hova álljak, hova nézzek, és akkor tudni fogom. Most visszamegyek a szállodába… Miért van itt ilyen hideg?
– Mariska, minden fűtőtest rád van irányítva, mindenki majd megsül.
– Én fázom.
– Itt az Ildi. Bejöhet? Közös jelenetetek lesz.
– Ő kicsoda?
– Tóth Ildikó. Színésznő.
– Azt tudom, de a filmben kicsoda?
– A lányod…
– Igen? Akkor jöjjön. De Mészáros, te miért akarsz engem megölni? Ha már ilyen korán kirángattok a szállodából, nem lehet itt befűteni? És éhes vagyok.
– Én is. Nekem viszont melegem van.
– Egy beállítást megcsinálok, de utána visszamegyek a szállodába. Tudod te, hogy mennyire fáj a kezem?
– Nekem a lábam fáj…
És így tovább, egészen addig, amíg az asszisztens rá nem veszi őket, hogy kezdjenek próbálni és forgatni. És amikor a kölyökképű lengyel operatőr bevilágítja a teret, minden kellék a helyén, felkerülnek a színészekre a mikroportok, már nem fáj se kéz, se láb, teljes koncentrációval dolgoznak. Mari tudja a szöveget, és annyiszor ismétel, ahányszor Márta vagy az operatőr kéri; zokszó nélkül végzi a mesterségét estig, ha kell, éjszakába nyúlóan, míg végül határozott hangon meg nem szólal:
– Most már innék egy pohár sört.
A forgatás szüneteiben főleg egymással beszélgetnek, régi filmeket és embereket idéznek, sztoriznak, napi híreken izgatják fel magukat vagy kibeszélnek valakit – amit az odavetődő stábtagok hol nagyokat nevetve, hol leesett állal hallgatnak. Akkor lett volna jó rögzíteni ezeket az évtizedeken, országokon, korszakokon átívelő, a szakma fortélyait megvillantó dumapartikat, de ki gondolt ott erre? A mű volt fontos: az Aurora Borealis. 2016 kora tavaszán már összeállt a film, de hol voltunk még a végleges verziótól…
Akkoriban jutott eszembe, hogy amit a forgatáson elmulasztottunk, azt még talán bepótolhatjuk, és rávettem őket, hogy időről időre üljenek le beszélgetni egymással. A beszélgetések Mari lakásában zajlottak, egy csendes budai utcában, közel a Móricz Zsigmond körtérhez. Noha Törőcsik Mari díjait és szerepei számát tekintve is minden idők legfoglalkoztatottabb és legsikeresebb magyar színésznője, ne képzeljünk primadonnalakást: nincs benne semmi különös, semmi luxus, csak éppen tökéletes ízléssel berendezett, célszerű, otthonos és kényelmes. Egy hatalmas fekete-fehér képről Maár Gyula figyel minket. És szemben ül Márta, akit évtizedek óta csodálok. Hogyan csinálja, hogy egy hosszú forgatási nap után még van ereje kacsacombot sütni az unokáinak vagy a nála tanyázó lengyel, francia, orosz vagy akármilyen vendégeinek? Hogy létezik, hogy kortalan, még mindig jól áll neki a karkötő, a lánc, az aranyszínű tornacipő? Törőcsik Mari is felfigyel erre, némileg nehezményezi is:
– Mészáros, te hogy csinálod, hogy nem öregszel, hát a rosseb beléd!
Én kérdéssorral készültem, természetesen próbáltam is az engem érdeklő témák felé terelgetni őket, de persze rendre elfeledkeztek rólam, a magnóról, vitte őket a lendület, elkalandoztak, elkanyarodtak a felvetett témától, hogy azután mégis kikössenek a lényegnél. Nehéz tehát meghatározni ennek a beszélgetésnek a műfaját: mi is ez? Színház- és filmtörténet? A XX. század női szemmel? Mesterkurzus? Pletykák? Történelmi mesék fiúknak és lányoknak? Ez mind egyben. Két fantasztikus nő, akik nagy életet éltek, két csodálatos művész, akik jelentőset alkottak, és nemcsak hazájukban, de a világon is hírnevet szereztek; de ami különösen izgalmas és lenyűgöző: fél évszázada magas színvonalon teljesítenek, évtizedek óta folyamatosan a csúcson vannak; miközben rendszerek és kurzusok dőltek össze, a semmibe tűntek nagy hatalmú kulturális vezetők, ők maradtak.
Az alább olvasható szöveg a beszélgetések témák szerint szerkesztett változata. A párbeszédes forma adott volt, ezért törekedtünk az élőszó megtartására, és a szerkesztővel együtt csak annyit igazítottunk a szövegen, amennyit a papír megkívánt – mert hát az élőbeszédbe becsúszó óhatatlan slamposságok mellett a hölgyek igen szabadszájúak is: kedvvel és tehetséggel káromkodnak. De mindig plasztikusan, pontosan fogalmaznak, és varázslat, ahogy beszélnek, gondolkodnak, ugratják egymást. Ahogy Mari beszél, szaval, sőt énekel, és ahogy Márta felidézi az agyában elraktározott képeket, soha le nem forgatott filmkockákat, vagy bedob egy poént… És mindezt most az olvasó is megízlelheti, mivel a könyv helyenként meg is szólal! mintha belopódzna és hallgatná Mészáros Mártát meg Törőcsik Marit két átállás között, ahogy beszélgetnek, vitatkoznak, hülyéskednek – ahogy léteznek.
Pataki Éva–Mészáros Márta–Törőcsik Mari: Aurora Borealis – Északi fény
Athenaeum, 2017
