Kultúra

Johnny English szétbarmolja a virtuális valóságot

Valaki úgy gondolta, jó ötlet VR-szemüveget adni Rowan Atkinson idióta szuperkémjére. Már az új előzetesből is látszik, hogy baj lesz.

Ismét is a korona védelmére kel Johnny English, a Rowan Atkinson által alakított, James Bondot parodizáló szuperügynök. A semmihez sem értő, de valahogy mégis mindig mindent megoldó English már harmadik alkalommal lesz látható a mozivásznon. Most az új előzetest is meg lehet nézni.

Atkinson mellett Olga Kurylenko és Emma Thompson is megjelenik a filmben, amiben Englishnek a modern kori bűnőzés kihívására kell válaszolnia: miután egy hacker nyilvánosságra hozza az MI6 összes beépített ügynökének neveit tartalmazó listát, vissza kell térnie a nyugdíjazásból, és el kell kapnia a bűnözőt. Ahogy az előzetesből is látható, a digitális kihívásokra egy VR-szemüveggel is megpróbálják hozzáérzékenyíteni az ügynököt, nem túl sok sikerrel.

A David Kerr által rendezett Johnny English újra lecsap szeptember 20-án kerül a magyar mozikba. Amíg az új Bond-film körülötti káosz miatt szomorkodunk, talán ideig-óráig ez az alkotás is el tudja terelni majd a figyelmünket.

A stúdió meg akarta ölni James Bondot, ezért lelépett a rendező
Kiderült, mi állhatott Danny Boyle és az MGM szakításának hátterében.

Kép: Studio Canal

Ajánlott videó

Olvasói sztorik