Kultúra

Három év kihagyás után visszatér az HBO sikersorozata

Óriásit tarolt 2014-ben a Woody Harrelson és Matthew McConaughey főszereplésével készült True Detective (A törvény nevében). Az HBO sötét, filozofálgatós krimisorozata hozott annyi újat a műfajba, hogy a rajongók és a kritikusok is tűkön ülve várták a második évadot, pedig az – antológiasorozat lévén – már teljesen más helyszínen, és szereplőgárdával játszódott.

És borzalmas volt.

A sorozat olyan gyorsan lett önmaga paródiája, hogy arra talán még Johnny Depp is elismerően csettintett volna: Nic Pizzolatto íróra elképesztően ránehezedtek az elvárások, és túl hosszú ideje sem volt megcsinálni a folytatást. A Rachel McAdams és Vince Vaughn neveivel fémjelzett második szériát habár már többen nézték meg, a kritikusok ízekre szedték, és úgy általában nem lopta be magát senkinek a szívébe.

Ezt a bukást hivatott most korrigálni a januárban induló harmadik évad, amiben ismét tiszta lappal indulna a sorozat: holott sokáig az is kérdéses volt, hogy elkészülhet-e, most egy másik HBO-s sikersorozatot, a Deadwoodot is jegyző David Milch segítségével végre összehoztak egy három időszálon játszódó, a Holdfényért Oscar-díjat nyert Mahershala Ali főszereplésével készült szériát, amihez most kijött egy rövid előzetes is:

A nyolc részes széria Louisiana és Kalifornia után Arkansas államban játszódik, a több éven át játszódó sztori eltűnt gyerekek, és egy detektív (Ali) körül fog bonyolódni. Reméljük, ezúttal megéri izgulnunk.

Kép: HBO

Ajánlott videó

Olvasói sztorik