Kultúra

Tóth Vera megkérte a Magyar Időket, hogy hagyják ki a kultúrharcból

Teljes gőzzel robog előre a kormánysajtó dilivonata: a balliberálisok állítólagos kulturális diktatúrája ellen küzdő Szakács Árpád ezúttal a popzenében vágott rendet a szombati írásában. Ezúttal azt próbálta bebizonyítani, hogy a zenében is a „balliberális” előadóknak osztanak lapot, a többieknek pedig nem játsszák a számait. Abba most ne is menjünk bele, hogy mitől balliberális az általa példaként felsorolt Punnany Massif vagy a Brains, amelynek a szerző még a nevét sem volt képes rendesen leírni, viszont sikerült Tóth Vera egyik korábbi nyilatkozatával alátámasztani a mondanivalóját, amiben arról beszélt, hogy nem játsszák a dalait a rádiók.

Szakács szerint ez azért van, mert Tóth Vera nem „balliberális”, az énekesnő viszont a Facebookon gyorsan reagált arra, hogy valaki maga elé tolta az egyre nevetségesebb kultúrharcban:

Legyen olyan kedves és ne velem, ne az én példámmal igyekezzen alátámasztani állítását, amely szerint „balliberális diktatúra van a könnyűzenében”.
Én ugyanis sosem politizáltam.
Nem érzem feladatomnak.

Az énekesnő arra is kitér, hogy vannak olyan, nyíltan kormánypárti zenészek, akiknek nagyon sokszor hallani a dalait a rádióban, és olyan nyíltan kormányellenesek is, akiket pedig egyáltalán nem.

Én erre a csatatérre mindenesetre nem kívánkozom – úgy pedig különösen nem, hogy megkérdezésem nélkül felírják a nevemet az egyik harci zászlóra.
Félre ne értsen: szerintem is van gond a játszási listákkal.
Éppen erről szólt a bejegyzésem, amelyet idézett.
Azt azonban ott sem állítottam, hogy politikai oka lenne dalok nem játszásának.
Inkább szakmai, szemléletbeli, személyes és emberi okok sora lehet a háttérben.

Tóth Vera teljes bejegyzését itt lehet elolvasni:

Borítókép: Tóth Vera Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik