A Netflixnél sose lehet tudni, mire számítson az ember, annyi sajátmárkás filmet és sorozatot hoznak ki, hogy erősen zsákbamacska leülni bármelyik elé. Vagyis… igazából sokkal többször okoznak csalódást, mint igazi szórakozást, így viszont amikor valami tényleg sikerül, annak még jobban lehet örülni, mivel nem számítottunk rá. Így jártunk az utóbbi évek egyik legsikeresebb tinibestsellerének Netflix-feldolgozásával, amit már A könyv sokkal jobb volt-sorozatunkban is beharangoztunk, mint hamarosan érkező, várós könyvadaptációt. És lám, A fiúknak, akiket valaha szerettem filmen is működik. Kritika.
Lara Jean álmodozó, romantikus, könyvmoly tini, amilyenekből remélhetőleg még van azért néhány most, a minden korábbinál profibban űzött, nagyüzemi tinédzserhülyítés korában is. Anyukája jó néhány éve meghalt, így orvos apja és bizonyos szempontból nővére, Margot neveli, egészen addig, amíg Margot a távoli Skóciába költözik egyetemre, így a kiscsalád megfogyatkozik, már csak két lány, Lara Jean és húga, Kitty kezdi itthon az iskolaévet, Lara Jean az utolsóelőttit a gimiben. Ő azonban nem az a lány, aki belevetné magát a tizenhat évesek parti-pasik-petting Bermuda-háromszögébe, többnyire otthon ül hétvégén is, pasizni meg aztán egyáltalán nem akar, elég neki a fantázivilág.
Ezt elégeli meg kishúga, és úgy dönt, kezébe veszi nővére társaséletét. Lara Jean őriz ugyanis öt titkos, soha el nem küldött, leplezetlenül őszinte szerelmes levelet, amit azoknak a fiúknak írt, akikbe valamikor, rövid kis élete során belezúgott. No, ezeket a leveleket postázza ki titokban Kitty, és innen értelemszerűen indul az őskáosz: az egyik levél ugyanis nővére exbarátjának íródott, és hogy erről elterelje a figyelmet, kamu párkapcsolatot kezd egy másik címzettjével, akinek szintén jól jön egy kamu barátnő, hogy visszahódítsa a régit. Jó-jó, hülyén hangzik, de ez azért mégis csak egy tiniromkom.
Abból viszont remek, szokatlanul remek. Ennek első oka a tisztességes alapanyag. Jenny Han regénye nem véletlenül lett bestseller: ha van is benne némi elkerülhetetlen regényesség – minthogy, ugye, regény –, de a történet, a keretek, a konfliktusok és az események abszolút életszerűek, és ami fontosabb, átélhetők. Kezdve mindjárt az alapkonfliktussal: hősünk aligha van azzal egyedül, hogy inkább a biztonságos fantáziavilágban romantikázik, mint hús-vér fiúkkal, ezt onnan tudom, hogy például én is ilyen kamasz voltam. Már eltekintve a benga nagy terepjárótól, amit simán rábíznak, hogy vezesse, holott közmondásosan rossz sofőr, de hát mégis csak Amerikában járunk, ahol az autó nem használati tárgy, hanem identitás-alapelem.
Szintén az erős alapanyagnak köszönhető a film egy másik fontos sikerkritériuma: a kellőképpen kidolgozott, reális, sokrétű karakterek és kapcsolataik. Így például, míg a legtöbb romantikus komédiában megmaradnak beszélő biodíszletnek, itt Lara Jean családtagjai is érzékelhető háttérrel, előtörténettel, élettel rendelkező figurák – Anna Cathcartnak saját filmet, de izibe! – , csakúgy, mint a többi mellékszereplőnek, és az is jót tesz, hogy ezek az előtörténetek nem minden esetben mézes-mázasan tökéletesek, van szomorúság, vannak hibák, tragédiák, megint csak: élet. A karakterek közötti dinamikák hasonlóképpen életszerűek, például elhiszem a családi kötelékeket, a vonzalmakat, a játszmákat.
Merthogy ezeket az érdekes, kedves, élő figurákat aztán tisztességes színészek tisztességesen el is játsszák. Lana Condor, aki már az X-Menben is feltűnt, imádni való az álmodozó, félszeg és szende Lara Jeanként, és az sem hátrány, hogy az alig huszonegy éves színésznő nem évtizedekkel idősebb a szerepénél. A film fiúfronton még erősebb, előszedték Hollywood összes feltörekvő ábrándos arcú kora-huszonéves fiatalemberét, az ördögi terv pedig abszolút működik, a srácokon Amerika-szerte – ha nem világszerte – olvadoznak a tinilányok.
Márpedig ha a forgatókönyv, a figurák, a színészvezetés és az alakítások rendben vannak, akkor már nagy baj nem lehet, pláne, hogy a tisztességes látványt, a korrekt zeneválasztást és hasonló alapeszközöket többnyire a legbénább Netflix-film is megugorja. Ehhez itt kapunk mindent, ami egy hamisítatlan, esszenciális tinirománchoz, vagy akár egy közel klasszikus romantikus komédiához kell, így kicsit sem meglepő, hogy a film a visszajelzések alapján könnyen az év egyik legsikeresebb Netflix-produkciója lehet, ami egyből be is biztosítja, hogy a regény folytatásából is elkészüljön a filmadaptáció. Csak maradjon ugyanilyen bájos, akkor nagy baj nem lesz.
A fiúknak, akiket valaha szerettem (To All The Boys I’ve Loved Before) – amerikai romantikus komédia, 99 perc – értékelés: 8/10
