Kultúra

Meghalt Ed King, a Lynyrd Skynyrd gitárosa

A zenész társszerzője volt az együttes legnagyobb slágerének, a Sweet Home Alabamának, de már tizenévesen is írt nagy sikerdalt.

68 éves korában, Nashville-ben meghalt Ed King, a Strawberry Alarm Clock és a Lynyrd Skynyrd zenekarok gitárosa. A halál okáról egyelőre nincs hír, de a zenészt még korábban tüdőrákkal kezelték. A hír King Facebook-oldalán jelent meg, és annyi derült ki belőle, hogy az otthonában halt meg.

Ed King első zenekara a Strawberry Alarm Clock volt, mely a hatvanas évek közepén alakult Los Angelesben, és amelynek legismertebb dala, az Incense & Peppermints a pszichedelikus korszak egyik emblematikus slágere, és King volt az egyik szerzője. Későbbi zenekarát úgy ismerte meg, hogy még 1967-ben a Lynyrd Skynyrd volt a Strawberry Alarm Clock előzenekara, majd csak évekkel később történt, hogy beszállt az addigra már neves déli rockzenekarba, a basszgitáros Leon Wilkeson helyére. Wilkeson azonban hamarosan visszatért, King viszont maradt, csak immár gitárosként, és így alakult ki a Lynyrd Skynyrd háromgitáros felállása.

King érkezése pont egybeesett a zenekar felfutásával: az addig főleg csak a déli államokban ismert együttes Amerika-szerte népszerűvé vált, és ezt csak fokozta, amikor 1974-ben megjelent a Sweet Home Alabama, melynek King volt az egyik társszerzője, akárcsak a Poison Whiskey és a Saturday Night Special című daloknak. King 1975-ben aztán kiszállt a zenekarból: az utódja, Steve Gaines pedig két évvel később rajta volt azon a repülőgépen, amely lezuhant, és a szerencsétlenségben ő is, továbbá a frontember, Ronnie Van Zant és Gaines nővére, a vokalista Cassie is életét vesztette.

A Lynyrd Skynyrd feloszlott, de amikor tíz évvel később a még élő tagokkal újjáalakult, abban King is részt vett, és egészen 1996-ig tagja is maradt az együttesnek, de akkor szívproblémák miatt kénytelen volt kiszállni. 2006-ban pedig őt is beiktatták a többi élő taggal együtt a Rock and Roll Hírességek Csarnokába.

(Guardian)

Borítókép: Ed King és Billy Ray Cyrus (Photo by Rick Diamond/WireImage)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik