James Gunn és Trevor Noah után ezúttal Dan Harmon múltjából került elő egy olyan vicc, ami 2018-ban már kevésbé tolerálható, mint akkor, amikor elsütötték. A Rick and Morty alkotójaként ismert rajzfilmes 2009-ben készített egy szkeccsfilmet, ami egy babákat molesztáló gyerekorvosként ábrázolja az írót. Harmon elnézést kért a történtek miatt, és Twitter-fiókját is törölni kényszerült a negatív visszajelzések után.
Gunnhoz hasonlóan itt is egy az internetes szélsőjobb, az alt-right által szervezett lejáratóhadjárat áll az ügy hátterében. Az öt perces videót eredetileg egy provokatív rövidfilmekkel is foglalkozó fesztiválon mutatták be, majd 2012-ben törölték az internetről, ám azt most trollok nyilvánosságra hozták a Trump-imádókat tömörítő The_Donald nevű reddites fórumon. Harmon egyébként többször is nyilvánosan, élesen bírálta az amerikai elnököt.
Harmon most nyilatkozatban kért elnézést a rajzfilm miatt, belátván, hogy az elég ízléstelenre sikerült. A Rick and Morty-t gyártó csatorna, az Adult Swim képviselői is megszólaltak az ügyben, és elítélték alkalmazottuk múltbéli cselekedeteit, de azt is elmondták, nem rúgják ki Harmont.
Dan 2009-es, nemrég nyilvánosságra került sértő tartalmú videója rossz ízlésben fogant, és nem jelképezi a csatorna értékrendjét. Dan időben belátta a hibáját, és elnézést kért. Megérti, hogy ilyen tartalomnak nincs helye az Adult Swimnél.
– írták nyilatkozatukban.
Jobban járt így Harmon, mint James Gunn, akit a Disney rögtön kirúgott, miután nyilvánosságra kerültek több éves, offenzív tweetjei. Az írónak, mivel a Twitterről is törölte magát ráadásul azért sem kell aggódnia, hogy a jövőben ezen a fronton támadnák be.
Kép: Adult Swim