Prőhle Gergely a Magyar Időkben válaszol a Kinek a kulturális diktatúrája? sorozat őt is támadó szerzőinek. A Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója szívesen vitázna velük személyesen is a kultúrpolitikáról, ha ezt mernék vállalni.
Előbb a legutóbbi epizód személyes része miatt azonban kénytelen kikérni magának, hogy
a kommunisták által kisemmizett, kitelepített, megalázott, ’56-ban menekülni kényszerülő
felmenőivel, rokonaival bárki kommunista szimpátiával, pláne a Tanácsköztársaság dicsőítésével vádolja az óbudai Kassák Múzeum tárlata miatt.
Prőhle Gergely szerint Kassák Lajos baloldali alkotó volt, nem kommunista (ahogy a szerző nevezi). Súlyos prekoncepció vagy szellemi vakság kell ahhoz, hogy a tárlatban a Tanácsköztársaság dicsőítését lássa valaki, hiszen
a vörös diktatúra művészeti akarnokságának bemutatása, leírása közfeladat.
A tárlatot ezért támogatta a Nemzeti Kulturális Alap kuratóriuma, amely persze hamarosan számíthat egy éberségét megkérdőjelező cikkre, mert Prőhle is tudja, érvei ugyanúgy süket fülekre találnak, mint többi cáfolata.
Folytatódhat a teljesen indokolatlan balliberálisozás, rettegőzés, kommunistázás, miközben szerinte a „jó” oldalról ajánlottak közül néhányan már ma is részei az irodalmi emlékezetnek, amiért egyébként ő maga és a PIM is sokat tett, tesz.
Irodalmi kánonhoz kevés a birodalmi csatazaj
A főigazgató szerint a „balliberális” szó ismételgetése csak a harci fáklyák lobogtatására, politikai törzsközönség csatakiáltásszerű buzdítására jó. Helyette lehetne kulturális hozzáadott értéke is a vitának, ha próbálnának új irodalmi kánont alkotni, többet emlegetnék Oravecz Imrét, Temesi Ferencet, Poós Zoltánt, Nagy Gáspárt, Áprily Lajost, irodalmi fesztivált szerveznének egyértelmű jobboldali hangsúllyal, petíciót írnának, hogy legyen végre köztér elnevezve Bánffy Miklósról.
A PIM főigazgatója a cikksorozat politikai mondanivalóját értette már legelején is, és egyetért azzal, hogy ne beszéljen senki kulturális diktatúráról. Szerinte azonban
ne azért ne beszéljen erről, mert az állam tenyeréből eszik, és még akár a PIM-ben is üti a markát 25 ezer forint honorárium, hanem azért, mert nincsen kulturális diktatúra. Egyébként pedig azt gondol a politikáról, amit akar, ha a művek minősége jó.
Prőhle Gergely azt természetesnek tartja, hogy már mindenhová beszivárgott a politika, nem tartja egymást kizáró törekvésnek az Orbán Viktor által említett háromharmadnak szóló kormányzást és a térfoglalást, de úgy látja,
óvatosabbnak kellene lenni a fűt-fát a balliberális sarokba taszító vehemenciával.
Legalább valamelyest meg lehetne haladni a jobboldal fóbiáit, és elfogadni, hogy Kertész, Esterházy, Nádas ugyanúgy az övék is, mint Bánffy, Szabó Dezső, Csurka.
Rendszerek nem épülnek permanens forradalomra, mindenütt „ballib” összeesküvést sejtő revolver-újságírásra, fenyegetőzésre.
Herczegi példa Gajdics Ottó figyelmébe
A rendszerek minden elvi következetességük és szervezeti szigoruk mellett a nagyvonalúságra, saját maguk kiterjesztő értelmezésére épülnek.
Még mielőtt bárkinek a Kádár-rendszer derengene fel, Prőhle Gergely jelzi, példája irodalmi, Herczeg Ferenchez tér vissza. A zseniális író nagyon is tudta, mit jelent a kultúrpolitika, a rendszerépítés, hisz Tisza István, Bethlen István és Horthy Miklós közvetlen közelében tevőlegesen alakíthatta.
Lapja, az óriási népszerűségnek örvendő Új Idők rendszeresen megjelentette a Tanácsköztársaság idején is szerepet vállaló Kassák Lajos műveit. Nem valószínű, hogy ezt azért tette volna, mert Herczeg „félt a ballibektől”, vagy lusta volt, esetleg balek.
Herczeg tudta, hogy Kassák a Horthy-rendszer kritikusaként is világra szólóan tehetséges figura volt. A PIM főigazgatója szerint az Új Idők szerkesztési elveit a nagyszabású rendszerépítésben a Magyar Idők is alkalmazhatná.
Kiemelt képünkön Szőcs Géza mellett Prőhle Gergely
Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
