Mindent megnéztünk a drogos úrifiútól a meggyilkolt divatguruig

Patrick Melrose

„A Patrick Melrose merész vállalás, és az első rész alapján bármi lehet belőle, viszont egy rendkívül erős főszereplő és a stílusosan elbeszélt sztori biztosíték lehet rá, érdemes végignézni a sorozatot” – írtuk a Patrick Melrose első része után, és most, hogy véget ért az Edward St Aubyn azonos című regényciklusából forgatott minisorozat, egyértelmű, hogy jól tette, aki nem szállt ki az első rész hideglelős, drogos pokoljárása után. A Patrick Melrose ugyanis tökéletesen felépített és a rábízott alapanyagból a maximumot kihozó sorozat lett, Benedict Cumberbatch hibátlan alakításával. Annak ismeretében pedig, hogy a sorozat arról szól, le tudja-e küzdeni démonjait és a különböző függőségeit egy dúsgazdag családból származó férfi, akit az apja szexuálisan bántalmazott, az anyja kvázi jóváhagyásával, ez még nagyobb bravúr.

Cumberbatch tényleg elképesztőt játszik: az első rész után még óhatatlanul előkerülő Sherlock-párhuzamok később teljesen eltűntek, sőt, mondhatjuk azt is, hogy a színész mostanra rázta le végleg magáról a nyomozó figuráját.

Melrose-t még fiatal és elviselhetetlen drogosként ismerjük meg, ám a későbbi részek egyre jobban árnyalják a személyiségét, különösen pedig a gyerekkori traumáját bemutató második rész, amely tényleg az egyik legsúlyosabb sorozatepizód, amit valaha láttam. A német Edward Berger úgy nyúl az alapanyaghoz, hogy pont annyi humor és optimizmus marad benne, ami miatt nem nyomja agyon a rendkívül nehéz mondanivaló. És Cumberbatch mellett is akadt még számos elsőrangú alakítás: a gyerek Melrose-t játszó Sebastian Maltz a legnagyobb felfedezett talán, aztán az anyaként csődöt mondó, jótékonykodásba menekülő Jennifer Jason Leigh is emlékezetes, de a legjobb az lenne, ha a csípős nyelvű, cinikus, elit szemétládát játszó Pip Torrens végre kapna egy főszerepet egy sorozatban, őt sokkal tovább is el tudnám nézni.

Patrick Melrose, 2018, 5 rész, 9/10. A sorozat Magyarországon az HBO GO-n látható. (IB)

Bizalom

Az első két rész alapján úgy tűnt, Danny Boyle kiütéssel nyeri a John Paul Getty III elrablásáról készült művek csatáját Ridley Scott-tal szemben: a sajátos történetmesélés és fekete humor, no meg a remek színészi alakítások (különösen Brendan Fraseré) egyértelműen arra utaltak, a Bizalomnak ott a helye az év mindenképpen megnézendő dráma sorozatai között. Most, hogy a sztori lezárult, és minden szálat elvarrtak az alkotók, egy kicsit azért visszafogottabb lennék. Először is, ebben a sztoriban nem volt tíz rész, de talán még nyolc sem. Boyle és a forgatókönyvíró Simon Beaufoy a lehető legjobban elnyújtotta, és a lehető legtöbb aspektusból megmutatta a sztorit, bőségesen ismertetve az előzményeket is. Ami azért egy kicsit sok: bármennyire is izgalmas az alapsztori, ennyire mélyen nem biztos, hogy indokolt volt látni minden egyes Getty-örökös múltját, vagy felesleges szálakkal terhelni a történetet (például az inas Bullimore és a kertész homoerotikus barátsága).

Az egyes epizódok között épp ezért komoly különbségek is adódtak: az egyikben vágni lehetett a feszültséget (John Paul és Angelo szökése), egy másik pedig súlytalan flashbackekkel vált át lassú, kényelmes családi drámába. Valószínűleg nem segített ebben az sem, hogy nemcsak Boyle rendezte a részeket, bár ez a legtöbb sorozatban nem jelent problémát, itt viszont láthatóan kiélhették magukat az egyes rendezők, néha az öncélúság határain is túlmerészkedve. A sok nagyszerű színész (Fraseren kívül Donald Sutherland, Hilary Swank és különösen a pszichopata maffiózót, Primót alakító Luca Marinelli), a festői dél-olasz táj, no meg a tényleg nem mindennapi sztori viszont elvitte a hátán a sorozatot. De ha szigorúbbak az alkotók, akkor ez tényleg egy igazi klasszikus is lehetett volna. Azért a tervezett, John Paul Getty I fiatalkorát bemutató második évad így is érdekesnek ígérkezik.

Bizalom (Trust), 2018, 10 rész, 7/10. A sorozat Magyarországon az HBO GO-n látható. (IB)

Képmás (Counterpart)

A Starz nálunk ugyancsak az HBO GO-n látható sorozata viszont végig tartani tudta az első két rész szintjét, és egy sci-fi keretekbe ágyazott, de végső soron hagyományos kémsorozatot kaphattunk, az egyszerre két szerepet is játszó J. K. Simmonsszal a főszerepben. Az alapsztori szerint 30 éve véletlenül létrejött egy párhuzamos univerzum, mely a mi világunk pontos mása. A két világ közötti titkos átjárás miatt viszont a másik világ változni kezdett, és egész más úton haladt tovább, mint ahogyan az ott élő emberek is. A különbségek végül konfliktusba torkollnak, melyben kulcsszerep jut a Simmons által alakított Howard Silknek: ő az eredeti világban egy szürke bürokrata, a másikban viszont egy dörzsölt és veszélyes titkosügynök. A két Howard találkozik egymással, majd egy ponton helyet is cserélnek, és ez nyilván számtalan ziccert hordoz magában, a sorozat pedig nem is okoz csalódást, egyet sem hagy kihasználatlanul.

A Képmás rendkívül egységes színvonalú és okos sorozat: az eddig csak forgatókönyvíróként ismert Justin Marks meglepően érett bemutatkozása, ami lehet, hogy amerikai sorozathoz képest kicsit lassú, sőt, túl európai is akár, nekünk viszont pont jó így. A sorozat eleve Berlinben játszódik (kicsit talán sok is a hidegháborús utalás), és remek alakításokat láthatunk olyan európai színészektől, mint a leszbikus bérgyilkos Baldwint alakító az olasz Sara Serraiocco, vagy a kémfőnök Aldrichot játszó dán Ulrich Thomsen. Aki pedig el is lopja néha Simmons elől a show-t, az Harry Lloyd, aki brillírozik a simlis és törtető, de mégis szimpatikus stratégiai igazgató, Peter Quayle szerepében. Az pedig jó hír, hogy már készül a sorozathoz a második évad.

Képmás (Counterpart), 2018, 10 rész, 8,5/10. A sorozat Magyarországon az HBO GO-n látható. (IB)

The Assassination of Gianni Versace: American Crime Story

Az első rész alapján azt írtuk, hogy az amerikai és igazi krimiket feldolgozó sorozat második évada méltó folytatás az első, O.J. Simpsonos történethez képest. Az évadok nem kapcsolódnak egymáshoz, és annyira eltérő a kettő, hogy talán elhamarkodott is volt őket összehasonlítani, egy lapon emlegetni. Gianni Versace gyilkosságát feldolgozó sztorit előbb tenném a Netflix Mindhunter című sorozata mellé, végletekig belemászunk a sorozatgyilkos fejébe, ami majdnem tíz részen keresztül piszok fárasztó és nyomasztó. Nem mindig a jó értelemben. Igazi pokol végignézni Andrew Cunanan indítékait és életét. A legdurvább mondat, ami elhangzik a sorozat alatt, mikor az egyik áldozat annyit mond a gyilkosnak még Versace halála előtt, hogy

Senki nem kér a szeretetből.

Ez foglalja össze a legerősebben Cunanan tragédiáját, amiért egy cseppet sem kell sajnálni. Az American Crime Story ahogy O.J. Simpsonnál, úgy most is a főgyilkossággal indult. Nincs zsákbamacska, tudjuk a sztori végét, az évad többi részében már Cunanan korábbi szeretőit ismerjük meg, és azt, hogy milyen egy igazi sérült rohadékkal van dolgunk. A legnagyobb meglepetést mégsem a főszerepet játszó Darren Criss okozta, hanem Versace élettársát alakító Ricky Martin és a testvérét megformáló Penélope Cruz. Cruz tökéletesen érzékelteti azt a feszültséget, ami közte és Versace barátja között húzódott. Ha a nyomasztást és szociopata Cunanant valaki nem is bírja, a barokk műgiccs és a Versace-stílus még odaszegezheti a tévéhez.

The Assassination of Gianni Versace: American Crime Story, 2018, 9 rész, 6,5/10  (JV)

Megszállottak viadala

Az év egyik váratlan meglepetése a Luke Jennings Villanelle-novelláiból készült Killing Eve, a magyar keresztségben Megszállottak viadala. Az éles, pörgős párbeszédekkel, kiszámíthatatlan jelenet-filmzene párosításokkal és angolosan visszafogott, de remek, sokszor (ön)ironikus humorral készült, ugyanakkor meglepően, néha sokkolóan erőszakos bérgyilkos-sztori nálunk az HBO GO-n látható, és aki annak ellenére belenézett, hogy nem volt betegre hype-olva, igazi kincsre lelt, ennyire feszes darabot ugyanis ritkán termel ki még a mostanában igen erős sorozatgyártás is.

Két nő áll egymással szemben, a bérgyilkos, pszichopatra jegyeket mutató, ezzel együtt elbűvölő Villanelle, Jodie Comer alakításában és egy esetlen, de briliánsan okos és intuitív MI5-dolgozó Eve (Sandra Oh, a Grace klinika Christinája), akit épp azért bíztak meg Villanelle megtalálásával unalmas irodai munkája helyett, mert olyan briliáns, amilyen. Eve és Villanelle macska-egér harca egészen mániákus szintekig fokozódik, hát persze: ők ketten egészen sokban hasonlítanak egymásra, a két nő ugyanolyan eltökélt, éles eszű, gyors, briliáns elme, csak épp egyikük szociopata, ugye.

A pörgős, tempós forgatókönyv városról városra utaztatja a nézőt, a változatos látványvilág mégis megtartja az egységességet, a végére pedig annyiszor forgat meg tengelyünknél fogva, hogy azt sem tudjuk, hova kapjuk a fejünket, az alakítások pedig egészen elsőrangúak, még a pici mellékszerepekben is – van például egy gyerekszereplő, aki annyira fergeteges, hogy csak miatta megérné nézni a sorozatot. Ami egyébként olyan jó lett, hogy a stúdió még a premier előtt berendelte belőle a második évadot. (BJL)

Barry

Szintén egy HBO-darab, ezúttal egy vígjáték, de bérgyilkos azért itt is van: főhősünk, Barry ex-katona, hosszú ideig és nagy sikerrel szolgált Afganisztánban. Hazatérve nem igazán tudott mit kezdeni magával, ráadásul a PTSD is kínozta, így komoly gödörből húzta ki öreg barátja, Fuches, amikorbeszervezte egy olyan munkára, amiben biztosan nagyon jól fog teljesíteni. Így lett Barry bérgyilkos. Ám egy napon belekeveredik a Los Angeles-i színész-aspiránsok köreibe, és az egyik kis színésznő, no meg a full kamu, de meggyőző színésztanár annyira elbűvöli, hogy ő is beiratkozik a tanfolyamra. Miközben egyébként néha megöl egy-egy embert, bekavar a kelet-európai maffiának, csak a szokásos.

Az alaphelyzet eleve nem egyszerű, mindezt ráadásul valami fenomenálisan egyedi humorral tálalja a sorozat. Igazából nem tudom eldönteni, ki a fergetegesebb: a fegyverekről és bérgyilkosokról sipító hangon fanboykodó csecsen gyilkosok a maguk orosz akcentusos angoljával, ami önmagában is mindig poén, maga a baltaarcú, kiégett-elveszett, zavarodott Barry, aki csak akkor nem félszeg, ha ölni kell, az önmegvalósításról, őszinteségről, pillanatról és művészetről Coelhóként ömlengő színész-aspiránsok, a karikaturisztikusan pénzéhes színésztanár, vagy a briliánsan inkompetens zsaruk. A forgatókönyvet a Szilícium-völgyet is jegyző Alec Berg az ötletgazda és vezető író, három írótársa, és a főszerepet játszó Bill Hader hozták össze, az eredmény pedig a végére sem fulladt ki, sőt. A beteg humor végig ugyanaz, és az alakítások is egyre jobbak, pedig eredendően sem voltak gyengék. Persze ebből is jön új évad, nagyon ránk is fér, alig van jó szitkom a piacon. (BJL)