Kultúra

Elhozta egy nemzetközi filmfesztivál fődíját a Genezis

Bogdán Árpád filmje két elismerést is begyűjtött a spanyolországi mustrán.

Közleményben számolt be róla a Magyar Nemzeti Filmalap, hogy a Bogdán Árpád írta és rendezte

Genezis nyerte a „Valencia holdja” fődíjat a Cinema Jove filmfesztiválon Spanyolországban.

A filmet fényképező Dobos Tamás operatőrt elismerő oklevéllel tüntette ki a szakmai zsűri.

A spanyol nagyváros nemzetközi filmfesztiválját 33. alkalommal rendezték meg június utolsó hetében, a játékfilmek versenyébe mindössze tíz alkotás kapott meghívást.

A 2007-es Boldog új életet is jegyző Bogdán új filmje a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája. A Genezis történetének középpontjában egy roma kisfiú áll, akinek gyerekkora drasztikusan véget ér, amikor egy brutális támadásban elveszíti a családját. A munkájába temetkező ügyvédnő felettese nyomására elvállalja a gyilkosságsorozat egyik vádlottjának védelmét. A nyomozás során megismerkedik az ügyben tanúként részt vevő kisfiúval, és ez a találkozás mindkettejük életét megváltoztatja. Egy kamaszlány is belekeveredik az ügybe, amikor sötét titkok derülnek ki a szerelméről.

A Cseh Anna Marie, Csordás Milán és Illési Enikő Anna főszereplésével készült Genezis világpremierje februárban volt a Berlinalén, azóta már Bulgáriában a Szófiai Nemzetközi Filmfesztiválon is díjazták.

Fontos bemutatni a romagyilkosságokat, de nem így
A Genezis mintha az egész rendszert felmentené a felelősség alól.
Kiemelt kép: Mirage Film/Focusfox

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik