Kultúra

A világ legveszélyesebb hoteljében még egy éjszakát is nehéz túlélni

Erről fog szólni a Húzós éjszaka az El Royale-ban, amelynek elkészült a szinkronizált előzetese.

A 2012-es Ház az erdő mélyén című horror után idén fog mozikba kerülni az elismert, és a 2015-ös Mentőexpedíció szkriptjéért Oscarra is jelölt forgatókönyvíró, Drew Goddard második rendezése: a Húzós éjszaka az El Royale-ban (Bad Times at the El Royale), amely egy misztikus krimi és horror lesz. A produkciónak a hónap elején jelent meg az első előzetese, amely immár szinkronosan is nézhető.

A ’60-as években játszódó film arról fog szólni, hogy létezik egy El Royale nevű különleges szálloda, ahol egyszer egy éjszaka hét idegen száll meg, akik mind különböző sötét titkokkal érkeznek. Ezekre aztán el kezd fény derülni és a kialakuló helyzet odáig vezet, hogy a vendégek egymás életére törnek.

Ahogyan az a trailerből is kiderül, Goddard filmje parádés szereplőgárdával közeleg: az Oscar-díjas Jeff Bridges, a két Arany Glóbusszal kitüntetett Jon Hamm és a Thorként befutott Chris Hemsworth mellett Cynthia Erivo, Dakota Johnson, Cailee Spaeny, Lewis Pullman és Nick Offerman is játszik a filmben.

A Húzós éjszaka az El Royale-ban várhatóan október elején fog a magyar mozikba kerülni.

Kiemelt kép: 20th Century Fox/Fórum Hungary

Ajánlott videó

Olvasói sztorik