Azt, hogy mennyire vevők a magyarok az egzotikus, ázsiai ízekre, az nem abból derül ki, mekkora a kínai büfék forgalma. A magyar ember tudatába régóta beleégett, hogy ami kínai, az olcsó, a konyhájukat pedig a ragacsos húsokkal vagy az omlós csirkével azonosítják. De ennél messzebb nem is járhatnánk az igazságtól. A közel 1,4 milliárd lakosú Kínában a régiók jellegzetes fogásai sokszor köszönőviszonyban sincsenek egymással: mondjuk, vegyük az európai ízlésekhez talán legközelebb álló, visszafogott kantoni konyhát, ami elég távol esik a fűszeres, többnyire csípős szecsuánitól (itt tanulmányozhatja a főbb régiókat). Budapesten nehéz belekóstolni az igazi kínai kultúrába, de nem lehetetlen. A büféket el lehet felejteni, a kínai kaja szindrómával együtt, és Wang mester oktogoni helyén túl is van némi választásunk, ha igazi ázsiait akarunk enni. Most nem a bezárt (és a túloldalra költözött) Józsefvárosi piac sebeit próbáljuk letapasztani (pedig egyből ajánlhatnánk, hogy thaiért mehet mindenki a nemrég nyílt Ngonba, ami láthatóan a belvárosi közeget akarja kicsábítani a Kőbányai útra, abszolút sikerrel), hanem egy új, folyamatosan kiépülő kínai negyedben jártunk, ahol eddig maximum a Spicy Fisht ismerték az ázsiaira igényesebb magyarok.
A mi negyedünk nem olyan, ahogy azt mondjuk New Yorkban elképzeljük, tele integető macskákkal, lampionokkal. Monori Center a neve, a Kőbányai úttól egy köpésre találjuk, és olyan az egész hely hangulata, mintha a biatorbágyi outletbe mennénk ki. Nincs tömeg az utcán, nem Hongkong vagy Sanghaj kicsinyített másában sétálunk, de akit egy kicsit is érdekel a kínai gasztronómia, annak le fog esni az álla. A környéken Henry Csü, a Monori Center projektmenedzsere, illetve az ügyvezető, Szung Jinan vitt minket körbe, és kiderült, hogy a rendszerváltás után érkezett kínaiaknak vagy a második hullámos betelepedési kötvényeseknek ki se kell mozdulniuk a kerületből, mindenük megvan. A magyarok pedig még nem jöttek rá, hogy a vasútnál egy másik kultúrát fedezhetnének fel (az azért hozzátartozik, hogy nem olcsó a kínai negyedben eltölteni egy délutánt).
Henry Csü a nagykövetség adataira hivatkozva 30 ezresre lőtte be a kínai közösséget, amelynek jó része Budapesten él, azon belül Kőbánya-Újhegyen. Közülük sokan a Monori Centerben dolgoznak: van itt kínai módszereket gyakoroló orvos, három (!) saját újság, öt templom, mind protestáns, az evangélikusokhoz közel álló tanokkal (de az általunk ismert egyházzal nem állnak kapcsolatban, a lelkészek Amerikából érkeznek, New Jersey-ben tanulnak). Az egész Monori Center egy ruházati nagykereskedés, ahova Kínából, Olaszországból és a törököktől érkezik az áru, de nekünk nem is ez az érdekes, és az sem, hogy a negyed főutcájának, a Jegenye utcának a sarkán egy hotel is épült, illetve hogy van olyan bolt, ahol magyar szuveníreket küldhetnek a turisták egyenesen Kínáig, a töltőtolltól a konyhai eszközökig.
A X. kerületi Monori Center a 90-es évektől kezdett el kiépülni, az újabb üzleteket pedig 2012-ben húzták fel. A 300 bolthoz tartozik 13 étterem, és 4 élelmiszerbolt. Nem egy átlagos Spart vagy Aldit kell elképzelni, hanem egy olyan szupermarketet, ahol minden olyan hozzávalót meg lehet kapni, amire egy kínai háztartásban szükség van. A szecsuáni bors félember méretű kosárban áll, ahogy a szárított gombák is. Olyan gyümölcsöket és zöldségeket vehetünk, amiről a Culinaris csak álmodozhat. És ha már Culinaris: arrafelé nagyon ügyesen rájöttek, hogy nem a gasztronómia iránt érdeklődő, de nem dúsgazdag közönséget akarják kiszolgálni. Egy kicsi, viszont minden téren működő boltot raktak össze, ahol a kenyértől a mindennapi tejtermékeken át az egzotikus gyümölcsökig bármi van. Az árakat is az elithez igazították, és egy átlagos bevásárlásra is simán elmehet 40-50 ezer forint, míg az alkalmi vásárlók maximum egy-két különlegesebb hozzávalót vesznek le a polcról ünnepnapokon. Ezzel szemben a Fővám téri Ázsia Bt. gazdaságosabb választás, ott normális áron lehet nemzetek szerint rendezett fűszereket és hozzávalókat venni.
Ez csak azért érdekes, mert ha egy ázsiai vacsorára készülünk, előbb érdemes Kőbányára eljönni, szinte biztos, hogy jobban kijövünk. Ráadásul itt tényleg autentikus dolgokat találunk, még ha nem is olcsón. Ezek nem azok a kínai boltok, amik elárasztják a belvárost, és az ember ott veszi meg a vécéillatosítót meg a tusfürdőt. A ritkaságoknak megvan az áruk, de a Jegenye utcai szupermarket már a fagyasztópultja miatt megér egy kitérőt, annyiféle dim sumot vehetünk, amennyit csak akarunk. Ezek azok kantoni (Hongkong környéki) falatnyi kaják, amit akár le is tapasozhatunk.
Kínai repjegy helyett
Sok ezer kilométer helyett jó lesz a X. kerület is. Meglehet nézni a Milky Way tengeri ételeiről híres éttermét, vagy a már emlegetett Spicy Fisht egyből az élelmiszerbolt mellett. A napokban nyílt meg a Jegenye utcában a DaBao, ami éppen a dim sumra állt rá, megkóstolhatjuk, milyen egy igazi kantoni batyu. Amikor ott jártunk, még próba üzemmódban gőzölték a batyukat, egyet tudtunk megkóstolni. A DaBao különlegessége, hogy a sertést rákhússal keverik, nincsenek uralkodó ízek, nincs agyonfűszerezve, a tölteléket kínai metélőhagymával keverték össze, amit Budapesttől nem messze már egy kínai zöldségekre és fűszernövényekre szakosodott őstermelő szállít Kőbányára. Egyszerűen a helyieknek nem elég a magyar felhozatal, többféle zöldséget esznek, mint mi.
És bár lehet csak a DaBaóért is utazni, a kínai konyhában az a legjobb, hogy általában nem csak magunknak rendelünk, nem kell egy tök ismeretlen tányért kiválasztani (ha szerencsénk van, képekről, ugyanis Ázsiában elég népszerű, hogy fotókon vagy Japánban kiállított műanyag ételeken keresztül kérnek a vendégek). A környéken ugyanis már évek óta működik, hogy az éttermek, vendéglátósok nyáron kitelepülnek a Jegenye utcához, az elég drámai szökőkutas főtér melletti bódésorra.
Azt szeretnénk, ha minél jobban megjelennének a kínai kultúra elemei. Azt tudjuk, hogy a kínai büfékben nem kapni igazi kínai ételeket. Szeretnénk, ha több helyi magyar jönne el hozzánk, és valamit megéreznének a kínai életmódból.
– mondta Henry Csü a street food placc felé haladva.
Összesen nyolc helyről lehet válogatni a dim sumokból, a haladóbb szecsuáni ízekből, tengeri herkentyűkből, vagy éppen ehetünk teppanyakit, ami a japán vaslapon való, magas hőmérsékleten való sütést jelenti. Szecsuáni fűszerezésű tintahalat a csápokkal együtt még annak is nyugodt szívvel ajánlanám, aki idegenkedik a halaktól, és a tenger gyümölcseiből maximum valami béna mirelit pizzáig jutott.
Aki először találkozik a kínai gasztronómiával, azt nem érdemes egyből bedobni a mélyvízbe, és a belsőségeket ki lehet hagyni. Inkább olyan irányba érdemes mozogni, ami a magyar konyhához is közel áll, és hirtelen rácsodálkozhatunk, hogy milyen eszméletlen az egyre népszerűbb bárány vagy császárhús nyárson, kínai módra. Vagy ott van a baconbe csavart enokitake gomba (tűgombának is szokták nevezni a formája miatt), aminek olyan hangja van evés közben, mintha minden erőnkkel csámcsognánk valami óriási rágón, mondjuk Hubba Bubbán.
A streetfood-bódéknál nem egy olcsó vacsorára kell számítani, fejenként 4-5 ezer alatt nem ússzuk meg, de ez egy olyan élmény, ami ezerszer jobban megéri egy közepes étteremnél, ahol legalább ugyanennyit elkérnek. Mindenképpen érdemes kipróbálni a kantoni dim sumokat, az egyszerű, natúr rákhúsosat, vagy az olajban sültet. A tofu bőrbe csomagolt tekercsek pedig olyan érzést nyújtanak, mintha valami tojásos ételt ennénk. A kísérőink állítják, hogy megfelelő fűszerezéssel, bárkit be lehetne csapni a tofuval, elmegy az húsnak is. A bátrabbak kezdésnek kérjenek fokhagymaszósszal grillezett osztrigát, amit az egyik bódé előtti fagyasztóból lehet kiválasztani a többi kagylóval együtt. Nem kell nyersen felszippantani, azt hagyjuk meg a tengerpartra, Kőbányán meggrillezik és összekeverik a fokhagymás péppel.
Ez nem az a hely, ahol a desszertnek helyet kell hagynunk. A kínaiaknál nem az édesen van a hangsúly, csupán egyetlen bódéban találunk valamit az étkezés végére. Már az is elég cukor, ha kipróbáljuk az egyenesen Kínából érkezett Bubble Tea-t a hatalmas tápióka gyöngyökkel, jó tejesen, vagy a tartban sütött vaníliás pudingra emlékeztető sütit, amiről viszont már nem Ázsia fog eszünkbe jutni. Hongkong még Makaótól, az egykori portugál gyarmattól vette át a szintén portugál pastel de natát, ami nem fog csalódást okozni, de nem lesz akkora kulináris élmény.
A streetfood-sátor a Monori Centernél egészen augusztus végéig nyitva van, magyarokat nem nagyon fog találni, ahogy magyar étlapot sem, de akinek ez nem jelent problémát és képek alapján is mer választani, az felejtse el örökre a kínai büféket, és szálljon fel a 9-es buszra (Kőbánya alsó vasútállomásig, a Mázsa térig kell menni) egyik este.
