Kultúra

Mekk Elekkel és Columbo hadnagyra váró mókussal is gazdagabb lett a héten Budapest

Mekk Elekkel és Columbo hadnagyra váró mókussal is gazdagabb lett a héten Budapest

Mindkét miniszobor Kolodko Mihály, a Budapestet apró műalkotásokkal elárasztó kárpátaljai művész munkája.

Az elmúlt években sorra bukkantak fel a városban a furcsa, alig egy arasznyi szobrok: előbb a Weisz Erik néven született Harry Houdini, majd A nagy ho-ho-ho horgász Főkukaca, az utóbbi másfél évben pedig egy Parlamenttel szemben, a budai oldalon pihenő tank, a Muppet Show Brekije, valamint Liszt Ferenc jelent meg a róla elnevezett repülőtéren.

Aprócska Liszt-szobrot avattak a reptéren
Az eseményről a kormányzati honlapon is megemlékeztek.

Mindegyik művet az Ungváron dolgozó, a kárpátaljai várost hasonló apróságokkal már évekkel ezelőtt elárasztó Kolodko Mihály (Mihajlo Kolodko) készíti, aki most egyidőben két miniszobrát is elhelyezte a fővárosban:

a gyerekek szívét már négy évtizede meghódító ezermestert, Mekk Eleket, illetve egy rejtélyes körülmények közt elhunyt mókust.

A semmihez sem értő ezermester szülőatyjától, a vöröstéglás Széll Kálmán tér 3-ban élt Koós Iván (1927-1999) egykori lakhelyétől mindössze néhány lépésnyire, a tér túlsó oldalán, a Vérmező út, illetve a Vár felé tartó lépcsősor aljában álldogál:

Fotók: Vincze Miklós / 24.hu

 

Kolodko ezúttal nem elégedett azonban meg az egész generációnyi gyerek által imádott, Romhányi József szavait visszhangzó kontár kecske megvalósításával, és elkészítette az eddigi legfurább alkotását:

a kezében pisztolyt tartó, élettelenül fekvő mókust.

A kréta helyett festékcsíkkal körberajzolt márvány vértócsában fekvő kisállat az alkotó Facebook-oldala, a public mini sculpture szerint már novemberben elkészült, helyét azonban csak most, közel nyolc hónappal később találta meg.

Nem is akárhol, hanem a nyilvánvalóan hamis városi legenda szerint Falk Miksa dédunokájaként emlegetett színész, Peter Falk alakja mögött.

Fotók: Vincze Miklós / 24.hu

 

A Columbo hadnagy bőrébe bújt színész mögött, a Falk Miksa utca Nagykörút felőli nyitányánál lévő elektromos szekrény tövében fekvő állatról nem tűnik túl valószínűnek, hogy Mekk Elekhez hasonlóan egy rajzfilmben láthattuk, az azonban biztosnak tűnik, hogy a rejtélyes haláleset körül nem véletlenül legyeskedik ott a fejére csapó Columbo hadnagy, és talán az is kiderül majd, hogy az erdő egy gonosz állata tette el őt láb alól.

Olvasói sztorik