Kultúra

Ártatlanak vallja magát Harvey Weinstein

Ma állt bíróság elé a nők tucatjai által szexuális zaklatással vádolt filmmogul.

Miként megírtuk, május végén feladta magát a New York-i rendőrségen Harvey Weinsein, akit az elmúlt hónapokban több mint 70 nő vádolt meg azzal, hogy molesztálta, illetve megpróbálta megerőszakolni.

A rendőrség május 25-én vád alá helyezte a levitézlett producert, majd ezt követően egymillió dolláros óvadékot szabtak ki, amelyet megfizetve még aznap szabadlábra került. A bíróság akkor elrendelte, hogy a 66 éves Weinsteinnek elektronikus nyomkövetőt kell viselnie, és nem hagyhatja el New York államot.

Most, másfél héttel később bíróság elé kellett állnia Weinsteinnek, aki a The Guardian beszámolója szerint

ártatlannak vallotta magát az ellene felhozott szexuális zaklatás és nemi erőszak vádakban.

Ugyan a sajtóban mostanáig közel százan vádolták meg, az eljárás csupán két egykori színésznő, Lucia Evans és egy másik, a neve elhallgatását kérő színésznő feljelentése nyomán indult. Evans korábban arról számolt be, hogy a filmmogul orális szexre kényszerítette, miután egy állítólagos meghallgatásra hívta.

Weinstein zaklatási ügyeiről a The New York Times és a The New Yorker oknyomozó riportjai lebbentették le a leplet még októberben. Weinstein a vádakat azóta is tagadja. A körülötte kialakult botrány hatására azóta egymás után derült fény korábban elhallgatott molesztálási ügyekre Hollywoodban, továbbá az amerikai művészeti és gazdasági életben, illetve a politikusok körében is.

Pulitzer-díjat ért a Weinstein-sztori
Az elismerést a The New York Times és a The New Yorker újságírói kapták.
Kiemelt kép: Getty Images/Steven Hirsch-Pool

Ajánlott videó

Olvasói sztorik