Kultúra

Ezt a Moszkváról készült filmet látva nehéz nem az orosz fővárosba vágyni

Azt hitte, hogy Moszkva csak az évtizedes paneldzsungelek és a Kreml városa? Óriási tévedés!

Az orosz fővárosról a legtöbbeknek csak a földrésznyi birodalmat évszázadokon át irányító uralkodók, majd elnökök és államfők központja, a tornyok egész sorát rejtő Kreml, illetve a végeláthatatlan lakótömbök jutnak eszébe, pedig Moszkva sokkal több szépséget és érdekességet tartogat annál, mint amit innen, Európa közepéről gondolunk róluk.

Ma is szuperhősként száll fel Moszkva egére a világ első űrhajósa
A Vasember figurájához feltűnően hasonlító szobor már közel negyven éve magasodik az orosz főváros fölé.

Ezeket történelmi emlékeket és modern csodákat mutatja be három percben az Andrej Efimov által vezetett Timelab legújabb videója, amelyben az ország központját jelentő Vörös tér, a Kreml és néhány hagymakupolás ortodox templom mellett a szovjet korszak jelképe, a 24,5 méter magas Munkás és kolhozlány rozsdamentes acélból készült szobra, a Hét nővér felhőkarcolók, a fényfestett osztakinói tévétorony – 1967-es elkészülte után ez volt a világ második legmagasabb épülete! – , sőt, a Szovjetunió felbomlása óta épített üveg és vasbeton felhőkarcolók egész sora is feltűnik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik