Kultúra

Morgan Freeman összetört a zaklatási vádak miatt

Az Oscar-díjas színész újabb közleményt adott ki, hogy tisztázza a helyzetet.

Miként beszámoltunk róla, csütörtökön írta meg a CNN, hogy helytelen viselkedéssel, illetve zaklatással vádolja legalább nyolc nő Morgan Freemant, aki szerintük filmek forgatásai és promóciói során, illetve a produkciós cégénél dolgozva tanúsított olyan magatartást a nők irányába, amely nem elfogadható.

Zaklatással vádolják Morgan Freemant
Nyolc nő szólalt meg.

A nevüket elhallgató nők vádjaira reagálva a 70 éves színészlegenda még aznap közleményt juttatott el a CNN-hez, amelyben bocsánatot kért mindenkitől, akit viselkedésével kényelmetlen helyzetbe hozott, vagy aki úgy érezte, hogy tiszteletlenül bánt vele.

Aki ismer engem vagy dolgozott velem, tudja, hogy nem vagyok az, aki szándékosan megsért vagy tudatosan kényelmetlen helyzetbe hoz bárkit. Bocsánatot kérek azoktól, akiket kényelmetlen helyzetbe hoztam, vagy akikkel tiszteletlenül bántam, ez soha nem állt szándékomban

– írta akkor a 80 éves színész.

Két nap elteltével a Deadline számolt be róla, hogy Freeman újabb, az elsőnél hosszabb közleményt adott ki, amelyben arról ír, megrázták a vádak és belátja, hogy a múltban az általa ártatlannak vélt bókjai és viccei olykor rosszul sülhettek el, mindazonáltal szeretné világossá tenni, hogy ő sosem molesztált nőket.

Össze vagyok törve amiatt, hogy az életem 80 éve mehet tönkre egy szempillantás alatt a csütörtökön megjelent médiabeszámolók hatására.

 

Minden szexuális erőszak és zaklatás áldozata megérdemli, hogy meghallgassák. És nekünk figyelnünk is kell rájuk. De az nem helyes, hogy egyenlőségjel kerül a szörnyű szexuális támadások és az esetleg illetlen bókok és tréfák közé.

 

Beismerem, hogy olyasvalaki vagyok, aki szükségesnek érzi, hogy megpróbálja a nőket – és a férfiakat – megbecsültté és nyugodttá tenni önmaga körül. Ennek egy részeként, gyakran próbálok viccelődni és bókolni a nőknek olyasféle módon, amiről úgy gondoltam, hogy könnyed és humoros.

 

Nyilvánvaló, hogy nem mindig azt a hatást értem el, amely a célom volt. És ez az, amiért bocsánatot kértem csütörtökön mindenkitől, akit valaha is felzaklattam, még ha nem is szándékosan.

 

Ugyanakkor szeretném tisztázni: én nem teremtek kellemetlen és veszélyes munkakörnyezeteket. Nem molesztálok nőket. Nem ajánlok fel munkát vagy előmenetelt szexért cserébe. Minden olyan feltételezés, amely szerint ilyesmiket tettem, teljesen hamis.

 

— Morgan Freeman

– olvasható az Oscar-díjas színész közleményében.

Mindeközben már érezteti is hatását Freeman megvádolása, ugyanis tegnap óta egymás után hátrálnak ki a színész mögül a vele szerződésben és/vagy partnerkapcsolatban lévő cégek és szervezetek.

A reklámjaik hangjaként alkalmazó VISA bankkártyacég és a SkyTrains közlekedési vállalat is bejelentette, hogy átmenetileg felfüggesztik együttműködésüket a színésszel. A Freemant januárban életműdíjjal kitüntető amerikai színészszakszervezet, a Screen Actors Guild pedig jelezte, hogy vizsgálatot indítanak a színész ügyében és ha szükségesnek látják, akár még az elismerést is visszaveszik tőle.

Ne zavard meg Morgan Freeman beszédét, mert kikapsz
Ez az egyik tanulsága az idei SAG Awards-gálának, amelyen a színész rászólt a beszéde közben nem megfelelően viselkedőre.
Kiemelt kép: Getty Images/Greg Doherty

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik