Kultúra

Stallone megint lesittelteti magát, hogy egy szuperbörtönt elpusztítson

A Szupercella második részében, amelynek itt az akciókkal telepakolt első előzetese.

Nagyjából másfél évvel ezelőtt jelentette be maga Sylvester Stallone, hogy folytatást kap a 2013-as Szupercella (Escape Plan) című börtönös akciófilmje, amelynek második részét akkor el is kezdték forgatni. Ezt követően sokáig nem érkezett hír a produkció felől, mígnem aztán az ősszel egy instagramos bejelentkezésében Stallone arról számolt be, hogy ő bizony már a Szupercella 3-at forgatja, amire sokan valószínűleg csak a fejüket kapkodták, mondván: „Na de hová lett a második?”.

A fenti kérdésre most megérkezett a válasz, ugyanis előzetest kapott az Escape Plan 2: Hades címet viselő Szupercella 2, amely végül is idén nyáron fog a mozikba kerülni. A pörgős trailerből megtudhatjuk, hogy a néhány évvel az alapfilm után játszódó második részben a biztonsági szakértő Ray Breslin (Stallone) egyik embere egy akció során eltűnik, ezért a főnök felkerekedik és (ismét) lesittelteti magát, hogy beépüljön a Hádész nevű földalatti szuperbörtönbe, ahová elvileg a beosztottja került.

A színészként egyértelműen A galaxis őrzőivel befutott expankrátor, Dave Bautista és az inkább a rapper művésznevén 50 Centként ismert Curtis Jackson játsszák a fontosabb mellékszerepeket az akciófilmben, amelyet Steven C. Miller (Mentőakció, Marauders) rendezett.

A Szupercella 2 a Big Bang Média forgalmazásában június 28-án fog megérkezni a hazai mozikba.

Kiemelt kép: Leomus Pictures/Lionsgate

Ajánlott videó

Olvasói sztorik