Kultúra

Harrison Ford megszívatta a fiatal Han Solót

A színészlegenda egy interjú közben lepte meg Alden Ehrenreichet. Videó.

Még másfél hét és  mozikba kerül a Solo: Egy Star Wars-történet, amelynek a cannes-i filmfesztiválon tartott világpremierjét követően kezdetét vette az elengedhetetlen sajtókörútja. Ezen elsősorban az ifjú Hant alakító Alden Ehrenreichet gyötrik interjúkkal, melyek közül az egyiken nagy meglepetésben volt része, ugyanis betoppant Harrison Ford, aki (rá jellemző módon) meg is tréfálta a 28 éves színészt.

Ahogyan azt a Star Wars hivatalos Twitterén megosztott videóban látható, a 75 éves legenda a Solót rendező Ron Howard társaságában osont be a helységbe, majd Ehrenreich mellé érve azt mondta neki:

Szállj ki a székemből! És az életemből is!

Erre a fiatal színész először jól megilletődött, de aztán ráeszmélt, hogy igazából ki szólt be neki.

Ford meglepetésakcióját követően a páros eldiskurált a színfalak mögött, erről néhány kép is készült:

A Solo: Egy Star Wars történet arról fog szólni, hogy miután a vakmerő Han Solo találkozik későbbi másodpilótájával, Chewbaccával (Joonas Suotamo), illetve a szerencsejátékos Lando Calrissiannel (Donald Glover) egy utazáson, társulnak egymással – no meg egy Qi’Ra (Emilia Clarke) nevű leányzóval –, hogy bizonyos Tobias Beckett (Woody Harrelson) megbízásából véghez vigyenek egy meredek akciót.

A Solo egy nappal az amerikai bemutató előtt: május 24-én fog a magyar mozikba kerülni.

Han Solo mozija más lesz, mint az eddigi Star Was-filmek
Állítja a rendező Ron Howard a Solo: Egy Star Wars-történet első werkjében, amely egy új előzetesnek is beillik.
Kiemelt kép: Twitter/Star Wars

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik