A Kossuth- és Liszt-díjas előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző az Élet és Irodalom legfrissebb számában válaszolja meg, miért nem egyenlő a hazával az Orbán-kormány. Dés Lászlót és barátait manapság többször sorolta a Magyar Idők a „rettegő”, hazaáruló balliberális művészek, értelmiségiek közé, akik állami pénzen híznak, miközben bírálják a kormányt.
A zenész nem finomkodik a jelzőkkel (aljas, hazug, primitív), amikor leírja, mit gondol a Fidesz 20 éve nyomott mantrájáról, arról, hogy
a kormány egyenlő a hazával. Tehát aki nem szereti ezeket a politikusnak nevezett széltolókat (hogy finoman fejezzem ki magamat), az hazaáruló.
Felidézi, hogy ezt ’98-ban elkezdte nyomni a Fidesz, ma már pedig ott tartunk, hogy a kormánypropaganda-lap sajtómunkása felháborodik, ha a budapesti könyvfesztivál díszvendége, Daniel Kehlmann bírálja a kormányt, amit úgy fordít le, hogy „beletörölte a lábát a vendéglátó országba”, „a magyarok pénzén lejáratta Magyarországot”.
Dübörög az elmebaj
A kormány által működtetett, de a mi pénzünkből fenntartott sajtó, rádiók, televíziók propagandistái el sem tudják képzelni, hogy egy művész, egy ember szabadon nyilatkozik, azt mondja, amit gondol, és nem azt, amit elvárnak tőle.
A legendás zenész elmebajnak tartja, hogy Magyar Idők skatulyáiban a művészet nem jó vagy rossz, hanem balliberális vagy jobboldali, azon belül is Orbán-hívő. A kormánylapban nem számít teljesítmény, színvonal, siker, fogadtatás,
csak a jelenlegi kormányhoz való hűség, lojalitás. Igazán komoly „újságírói” teljesítmény úgy írni kolumnákat a kultúráról és a művészetről, hogy szó sem esik kultúráról, művészetről.
Narancsos kilövési parancs
A sajtómunkásnak ez is sikerül, de ez sem lenne lényeges, ha a Magyar Idők nem vette volna át a hatvanas–hetvenes évek Népszabadságának szerepét, amelynek egy-egy cikke „kilövési parancsot” jelentett.
Ez többet mond erről ez egész rendszerről, mint bármi más.
Újra tudhatja színházigazgató, művelődésiház-vezető, koncertszervező stb. kik a nem szalonképes előadóművészek, írók, zenészek, festők, színészek, rendezők stb. a NER-ben, akik legyenek hálásak a kormánynak, ha mégis foglalkoztatja őket egy kulturális intézmény.
Végtelen cinizmus független művészeket támadni, amiért valahogy boldogulnak, egy olyan lapban, amit nem az olvasók tartanak el, hanem az adózók. Dés László, aki bírálja a Magyar Művészeti Akadémiát, felidézi, miként bántak kezdetben Kertész Imrével Orbán Viktor bértollnokai. Azok, akik azonnal ajnározni kezdték a Nobel-díjast, amikor jött az ukáz, pedig művet és szerzőt kisajátítani parancsra nem lehet.
A „ballib” Petőfi, Kossuth, Jókai, József Attila, Bartók, Kodály…
A művészet nem a hatalomról szól, nem a pénzről, a taktikázásról,
aki kritikus egy kormánnyal, az nem retteg. Egy demokrata nem fél, hanem kiáll demokratikus értékek mellett, ami most minden írni, olvasni tudó ember kötelessége.
Ahogy annak idején a „ballib” Petőfi, Kossuth, Jókai, József Attila, Bartók, Kodály és a többiek tették. Ők és minden valamire való művész nem kormányoknak, hanem az örökkévalóságnak alkottak, alkotnak. És nem rettegtek, tették.
Dési László nem retteg, dolgozik, alkot, demokrataként, függetlenként művészként, szerinte „a többi az magánügy”.
Kiemelt fotó: MTI / Mohai Balázs
