Kultúra filéző

A kaviár nem csak a gazdagoké

Idén a pünkösdi hétvégén, május 17-20-ig rendezik a Gourmet fesztivált, ahol tavaly az eper és a mangalica kapta a főszerepet. A fesztivál hagyományaihoz híven most is lesz tematika, de elsőre egy kissé pucosabb az irány, mint 2017-ben.

A kiállítók gombóccal, kaviárral és pezsgővel készülnek minden mennyiségben. 

Hogy legyen valami viszonyítási alapunk, az esemény sajtótájékoztatóján az egy Michelin-csillagos Borkonyha, Costes és Costes Downtown, illetve a két Michelin-csillagos Onyx mutatta meg, hogy nagyjából mivel készülnek május közepén. A kóstolás előtt pedig Gerendai Károly, a rendező Sziget Kft. résztulajdonosa elmondta, hogy lehet gasztroforradalomról beszélni, de sajnos a kereslet még mindig nem ér a kínálathoz, nő a magyar közönség az éttermekben, de alapvetően a turisták tartják el a jobb helyeket. Az meg, hogy kaviár lesz az egyik fő alapanyag a fesztiválon, nem csak az Arany Kaviárnak kedvez. Gerendai hangsúlyozta, hogy az étterembejárás nem egyedül a gazdagok hobbija, ezen akarnak változtatni. A Millenárisra a legjobb hazai fine dining és street food séfek mennek főzni, ráadásul a top cukrászdákat is meg lehet kóstolni. A kaviárról meg nem kell rögtön a halikrára és a luxusra asszociálni, a bemutatón szinte minden Michelin-csillagos séf az egyszerű oldaláról fogta meg a témát, és inkább az állagokban hozták a kaviárt.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A Borkonyha például roppanós lencsekaviárral készült, a Costes gőzgombócba töltött gombapörkölttel. A desszertek terén pedig az Onyx egy szimplának tűnő, csavaros szilvásgombócot főzött, a Costes Downtownál pedig bodzából volt az ikra a rebarbarához és a panna cottához. A galériában található fogásokhoz hasonlóakat lehet megkóstolni a Gourmet fesztiválon a Michelin-csillagokhoz képest nagyjából elérhető áron.

Galéria
Fotó: Marjai János / 24.hu

A bódékon kívül a tavalyi évhez hasonlóan lesznek programok, és külön vacsorák. A színpadi show mellett be lehet fizetni Lengyelország összes, azaz négy Bib Gourmand (az olcsóbb, de magas színvonalú konyhák címe) séfjének fogásaira, vagy végig lehet kóstolni Latin Amerika legjobb női szakácsának, Kamilla Seidlernek a főztjét, vagy éppen Maksut Askar, isztambuli séf menüjét. Ezekre a programokra azért rá kell számolni, a 4300 forintos belépő mellett 25 ezertől 45 ezer forintig mennek el a vacsorák, ami már egy fine dining degusztációs áraival van egy szinten. A további részleteket, és részletes programot itt találja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik