Kultúra

Fődíjat nyert Az állampolgár egy nemzetközi filmfesztiválon

Vranik Roland rendezése kapta a legjobb játékfilmnek járó díjat a Filozofikus Filmek Fesztiválján.

A Vranik Roland rendezésében készült Az állampolgár nyerte a fődíjat Szkopjéban, a macedóniai Filozofikus Filmek Fesztiválján – számolt be róla a Magyar Nemzeti Filmalap (via MTI).

Az állampolgár egy szerelmi történet, amely amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és humorosan mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát. A Bissau-Guineából származó és 30 éve Magyarországon élő Dr. Cake-Baly Marcelo, a miskolci színház színésznője Máhr Ágnes és az iráni Shekari Arghavan főszereplésével készült alkotást tavaly januárban mutatták be a mozikban.

"Kinevettek, hogy közgazdászként ilyen bőrszínnel el akarok helyezkedni"
Huszonkét éve magyar állampolgár, de még ma is rendszeresen érik támadások a bőrszíne miatt. Közgazdász doktor, mégis villamosvezetőként dolgozik. Amatőrként ő az egyik főszereplője Az állampolgárnak. Dr. Cake-Baly Marcelo interjú.

Az állampolgár már több mint egy éve világszerte sikerrel szerepel a filmfesztiválokon, a portugáliai Fantasportoról a legjobb forgatókönyv, a kaliforniai Cinequest filmfesztiválról a legjobb filmdráma díját hozta el korábban. Vranik Roland filmjét az egyetemisták zsűrije díjazta Hágában, Várnában megkapta az Arany Aphrodité fődíjat, Saitamában pedig a zsűri különdíját.

Tavaly a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon Az állampolgár nyerte el a legjobb női alakítás (Máhr Ágnes) és a legjobb férfi alakítás (Cake-Baly Marcelo) díját is, továbbá a legjobb film és a legjobb rendező díját. Torontóban Az állampolgár az Európai Uniós Filmfesztivál közönségdíjasa volt.

Az állampolgár kapta a közönségdíjat az EU filmfesztiválján
A nézők Vranik Roland filmjét választották a legjobbnak Torontóban.
Kiemelt kép: Mozinet

Ajánlott videó

Olvasói sztorik