Kultúra

A szerelmesfilmek fesztiválján díjazták Az állampolgárt

Vranik Roland rendezése nyerte a seregszemle nagydíját a várnai nemzetközi filmfesztiválon.

Az állampolgár nyerte a várnai nemzetközi filmfesztivál nagydíját, az Arany Aphroditét a hétvégén Bulgáriában. „Love is Folly” címmel – idén immár 25. alkalommal – rendezték meg a szerelmesfilmek seregszemléjét a Fekete-tenger partján, a díjakról nemzetközi zsűri döntött. A nagydíjat most először nyerte el magyar alkotás.

A Bolgár Filmközpont szervezésében 1993 óta rendezik meg a „Love is Folly”, azaz „A szerelem bolondság” címmel a szerelmesfilmek nemzetközi mustráját a tengerparti üdülővárosban. A seregszemle mintegy kilencven játékfilmet vonultatott fel, a díjakról nemzetközi szakmai zsűri döntött. Idén augusztus 25 – szeptember 3. között rendezték meg a várnai filmünnepet, mely Bulgária jeles kulturális eseménye.

Az állampolgár (előzetes itt) egy megrázó szerelmi történet amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát. A Bissau-Guineából származó és 30 éve Magyarországon élő Dr. Cake-Baly Marcelo, a miskolci színház színésznője Máhr Ágnes és az iráni Shekari Arghavan főszereplésével készült alkotás a Popfilm produkciója.

Az állampolgár világszerte szép sikerrel szerepel a filmfesztiválokon. A portugáliai Fantasporto-n a legjobb forgatókönyv díját nyerte el, majd a Cinequest filmfesztiválon a legjobb filmdráma díját Kaliforniában, Hágában pedig az egyetemisták zsűrije díjazta Vranik Roland filmjét a közelmúltban.

Forrás: Magyar Nemzeti Filmalap

Ajánlott videó

Olvasói sztorik