Kultúra

Újra mozikba kerül a Szaffi

A Jókai Mór kisregényéből készült rajzfilm digitálisan felújítva tér vissza a mozikba.

Visszatér a mozikba a Szaffi című 1984-ben bemutatott magyar rajzfilm, amely rajzfilm 21. századi kép- és hangminőségben lesz ismét látható.

Dargay Attila digitálisan restaurált klasszikusát május 3-tól vetítik majd országszerte.

A filmet gyártó legendás Pannónia Filmstúdió − amelyet a magyar animáció aranykorában a világ öt legjobb rajzfilmstúdiója között tartottak számon − küldetésének tekintette, hogy az ifjúságnak szóló magyar irodalom remekműveit animálja. Az első egész estés magyar rajzfilm Jankovics Marcell János vitéze volt 1973-ban, amit olyan alkotások követtek, mint Dargay nagy sikerű Lúdas Matyija vagy Gémes József Toldi-adaptációja, a Daliás idők.

Ebbe a sorba tartozik a Jókai Mór A cigánybáró című kisregényéből készült Szaffi is, amely máig az egyetlen Jókai-rajzfilm. Rendezője a magyar rajzfilmművészet legendás alakja, Dargay Attila, akinek a Lúdas Matyi, a Vuk és a Szaffi mellett olyan szintén felejthetetlen alkotások fűződnek a nevéhez, mint Az erdő kapitánya, a Gusztáv-sorozat, a Pom Pom meséi vagy A nagy ho-ho-horgász.

A film digitális felújítása a Filmarchívum szakmai irányításával a Magyar Filmlaborban készült, a Filmalap Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási Programjának keretében. Mintegy 30 ember dolgozott a filmszalag digitális restaurálásán. A filmfelújítások kulcsfontosságú munkafázisa, az eredeti színek felújítása Dargay Attila felesége és állandó alkotótársa, Henrik Irén operatőr irányításával készült.

A Szaffi szereplőinek olyan legendás színészek kölcsönözték hangjukat, mint a címszereplőt megszólaltató Pogány Judit, továbbá Kern András, Bárdy György, Csákányi László, Gálvölgyi János, Gobbi Hilda, Hernádi Judit, Maros Gábor és Zenthe Ferenc.

A Szaffi a nemrég bejelentett a Magyar film napján premier előtt országszerte több moziban is látható lesz. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol délelőtt 10 órakor lesz látható első alkalommal a felújított Szaffi, a gyerekeket filmrajzoló, képregény készítő és egyéb izgalmas foglalkozások várják.

Megvan, mikor lesz a Magyar film napja
Vetítésekkel és programokkal készül számos filmes szervezet, filmforgalmazó és mozi.
Kiemelt kép: Pannónia Filmstúdió/Infafilm GmbH

Ajánlott videó

Olvasói sztorik