Kultúra

Egy elsőfilmes magyar rendező már biztosan versenyez Cannes-ban

Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása meghívást kapott a rangos filmfesztiválra.

Nyilvánosságra hozta a versenyfilmeket a cannes-i filmfesztivál Kritikusok Hete programja, amelybe Szilágyi Zsófia Egy nap című első nagyjátékfilmjét is beválogatták – számolt be róla a Filmalap.

A Kritikusok Hetén minden évben mindössze hét pályakezdő filmrendező mutatkozhat be. A korábbi évek felfedezettjei között volt Jacques Audiard, Alejandro González Iñarritu, Ken Loach, François Ozon, Wong Kar Wai, Jeff Nichols és Kocsis Ágnes is.

Szilágyi Zsófia Enyedi Ildikó és Gothár Péter osztályában végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakán. Egy nap címmel a Filmalap Inkubátor Programjában készült első mozifilmje. A film főhőse egy háromgyerekes anya, a cselekmény nagy része a hétköznapok rutinjára épül, a háttérben a házasság válsága húzódik. A dráma a „halasztásra ítélt pillanatokból” bontakozik ki.

Az Egy nap női alkotócsapata, azaz Szilágyi Zsófia mellett a főszerepet játszó Szamosi Zsófia főszereplő és két producer Kenesei Edina és Pataki Ági arra vállalkoztak, hogy bemutassák egy kisgyermekes anya percekre beosztott idejét.

A rutinszerű cselekvésekkel túlterhelt idő, a feladatok ideje ütközik azzal, amit nem lehet ismételni

– vallja Szilágyi Zsófia.

Az Egy nap gyártását a Filmalap a pályakezdő alkotókat segítő Inkubátor Programjának keretében 62 millió forinttal támogatta. Szilágyi Zsófia filmje a tervek szerint ősszel lesz látható a hazai mozikban, az alkotás operatőre Domokos Balázs, a vágója Szórád Máté volt.

Az Egy nap posztere. Fotó: Partnersfilm
Kiemelt kép: MTI Fotó/Kallos Bea

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik