Kultúra

Megvan, hogy ki lesz az új Terminátor a készülő filmben

Merthogy hiába játszik Schwarzenegger is a Terminátor 6-ban, az igazi halálosztót nem ő fogja alakítani.

A Deadline számolt be róla, hogy hosszas keresgélés után megtalálták a hamarosan forgó Terminátor-reboot, avagy becenevén a Terminátor 6 halálosztóját, akit a 35 éves Gabriel Luna fog alakítani.

Gabriel Luna lesz az új Terminátor. Fotó: Getty Images/Christopher Polk

A Matador és a Túl a határon című filmekből, illetve A törvény nevében és A S.H.I.E.L.D. ügynökei című sorozatokból ismert Luna mellett további új nevekkel bővült a produkció szereplőgárdája.

A legfrissebb csatlakozók ugyancsak latin-amerikai színészek: Natalia Reyes (Columbia Ninja, 2091) és Diego Boneta (Túlképzetlenek, Scream Queens: Gyilkos történet), de korábban már a Fekete tükörből, a Mentőexpedícióból és a Szárnyas Fejvadász 2049-ből is ismerős Mackenzie Davis is aláírt a produkcióra. Utóbbi állítólag magát a főszereplőt fogja játszani, jóllehet ezt még hivatalosan nem erősítették meg.

Mackenzie Davis játszhatja a Terminátor-reboot főszerepét. Fotó: Getty Images/Andrew Toth

Az már korábban kiderült, hogy a reboot James Cameron bábáskodásával készül és a jó Terminátorként Arnold Schwarzenegger, illetve Sarah Connor szerepében Linda Hamilton is visszatér benne. A többi folytatásra fittyet hányva a Terminátor 2 – Az ítélet napja eseményei után játszódó film egy új trilógia első része lesz és az Egyesült Királyság, Spanyolország és Mexikó mellett Budapesten fogják forgatni.

A Terminátor 6 forgatókönyvén Cameron közreműködésével a Sötét Lovag-trilógia és Az Acélember szkriptjeit is társíró David S. Goyer, a Fekete-fehér, igen, nemet jegyző Justin Rhodes, a Hart háborúját és a Phillips kapitányt is író Billy Ray és a Terminátor – Sarah Connor krónikái sorozaton is dolgozó Josh Friedman dolgozik. A filmet a rendezőként a Deadpoollal befutott Tim Miller fogja levezényelni.

Az aktuális bemutató szerint a Terminátor 6 2019. november 22-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Kiderült, mikor terminátorozhat Budapesten Schwarzenegger
Az akciósztár árulta el egy interjúban, mikor forgatják a részben nálunk készülő Terminátor 6-ot.
Kiemelt kép: Intermedia Films/Columbia Pictures

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik