Kultúra

Kiderült, mikor terminátorozhat Budapesten Schwarzenegger

Az akciósztár árulta el egy interjúban, mikor forgatják a részben nálunk készülő Terminátor 6-ot.

Még az ősszel jelentette be James Cameron, hogy bizonyos fokig rebootolja a Terminátor-szériát, oly módon, hogy az új évezredben készült halálosztós mozikat figyelmen kívül hagyva az 1990-es Terminátor 2 – Az ítélet napja eseményei után folytatja a franchise-t.

Folytatást kap a Terminátor 2, az azóta készült filmeket pedig kukázzák a kánonból
Ráadásul az eredeti felállásban, James Cameronnal, Linda Hamiltonnal és Arnold Schwarzeneggerrel jön a Terminátor 6.

A Cameron produceri bábáskodásával és a szereplőgárdában ismét Arnold Schwarzeneggerrel készülő reboot egy új trilógia első része lesz és a közelmúltban már a premierdátumát is kitűzték, mi több: az is kiderült, hogy az Egyesült Királyság, Spanyolország és Mexikó mellett Budapesten tervezik forgatni.

A munkálatok várható startját illetően már keringtek pletykák, mígnem aztán most a TheArnoldFans című oldalnak interjút adva maga Schwarzenegger árulta el, mikor zajlik majd majd a forgatás.

Júniustól október közepéig fogjuk forgatni a Terminátor 6-ot, amiben én is benne vagyok. Már nagyon várom, hogy visszatérjek a T-800-as szerepében. Nagyszerű lesz a filmet rendező Tim Millerrel dolgozni, Jim Cameron pedig úgyszólván felügyeli majd az egészet

— mondta az akciósztár, aki hatodjára játszhatja el a gyilkológépet.

Schwarzenegger szavaiból az következik, hogy a rendezőként a Deadpoollal befutott Tim Miller vezette stáb valamikor a nyáron, vagy az ősszel Budapestre érkezhet, hogy felvegyék az itt tervezett jeleneteket.

A Terminátor 6 forgatókönyvét Cameron közreműködésével a Sötét Lovag-trilógia és Az acélember szkriptjeit is társíró David S. Goyer, a Fekete-fehér, igen, nemet jegyző Justin Rhodes és az egy évadot megélt Terminátor – Sarah Connor krónikái sorozaton is dolgozó Josh Friedman írja.

Az alapján, amit eddig Cameron és Miller elhintett a sztoriról, a Terminátor 6 központi figurája egy 18 éves nő lesz, aki fontos szerepet játszik majd az Ellenállásban. A jövőből is érkeznek majd új karakterek, akiket a Sarah Connor karakterét újra megformáló Linda Hamilton és a Skynet küld majd.

A már kitűzött bemutató szerint a Terminátor 6 2019. július 26-án fog debütálni az amerikai mozikban.

David Hasselhoff-fal játszik közös filmben Schwarzenegger
Az akciólegenda csatlakozott annak a produkciónak a társulatához, amelynek már a tévés ikon is tagja.
Kiemelt kép: Paramount Pictures/Skydance Media

Ajánlott videó

Olvasói sztorik