Kultúra

Szuperhőscsapatként tér vissza a Spice Girls

Nem várt fordulat a lányok sokat emlegetett újra összeállásával kapcsolatban.

Az utóbbi időben egyre többször röppennek fel a hírek arról, hogy ismét összeáll és turnézni indul a Spice Girls, azonban ebből egyelőre mégsem akar lenni semmi, miután a lányok rendre megcáfolják az ismét együtt éneklés tervét. Ugyanakkor azt eddig sem rejtették véka alá, hogy a közelmúltban találkoztak és egyeztettek más lehetséges közös projektekről, melyik közül az egyikről most kiderült, micsoda:

egy szuperhősös animációs film, amelyben a lányok kölcsönzik majd a hangjukat a főhősöknek.

Elsőként a Variety számolt be a hírről, amely szerint a már produkciós partnereket kereső mozifilm alapkoncepciója az lesz, hogy a szupercsapat tagjai külsőleg és stílusukban is a Spice Girls tagjaira fognak emlékeztetni. Egyelőre sem a lehetséges készítőkről, sem a cselekményről nincs információ.

A beharangozott animációs film is azt támasztja alá, hogy a 42 éves Melanie Brown (Scary Spice), a 43 éves Victoria Beckham (Posh Spice), a 42 éves Emma Bunton (BabySpice ), a 44 éves Melanie Chisholm (Sporty Spice) és a 45 éves Geraldine Horner (Ginger Spice) februárban az utóbbi London közeli házában találkoztak, hogy ötleteljenek. A találkozót követően Victoria Beckham jelentette be, hogy turnézni ugyan nem fognak, de más elképzeléseik vannak a jövőre nézve.

Új csoportkép: így néz ki most a Spice Girls
Nem tudjuk, hogy mire készülhetnek.
Kiemelt kép: Getty Images/Spice Girls LLP/MJ Kim

Ajánlott videó

Olvasói sztorik