Térképen is elérhető Ismeretlen Budapest sorozatunk eddigi epizódjaiban a város benne élők szeme előtt lévő, de mégsem ismert csodáit: épületeit, szobrait, kivételes szépségű üzletportáljait, vagy épp a múlt ma is velünk élő apró jeleit – így például a Magyar Királyság utolsó nyomait – mutattuk be, melyeket akár egy délutáni séta során is kényelmesen elérhetünk.
Ma sem lesz ez másként, ezúttal azonban elhagyjuk a kényelmes belvárosi kerületeket, hogy a város Szent István-bazilika, illetve az Országház utáni legmagasabb épületének rejtett csodájára irányítsuk a figyelmet.
A város egyesítésekor még egymástól merőben különböző világok – egy honvédlaktanya, a fővárosi közkórház, a magyar katonai felsőoktatást jelentő Ludovika Akadémia, egy katonai barakk-kórház, illetve az Üllői vámház – találkozását jelentő Nagyvárad téren, a Kádár János aláírását is őrző békemadár tőszomszédságában áll ugyanis Magyarország legmagasabb, nem ipari és egyházi célú épülete, a Semmelweis Egyetem nyolcvannyolc méter magasra nyúló Nagyvárad téri Elméleti Tömbje.
A ma orvosi kutatóintézeteknek és előadóknak (sőt, a legfelső szinten egy állattelepnek is) helyet adó, az egyetem súlyos helyhiányának enyhítésére szánt épület tervpályázatát 1962-ben írták ki, a győztes pályamunkát pedig három építész, a Csontváry-életművet megmentő Gerlóczy Gedeon, Südi Ernő és Wágner László jegyezte, a huszonkét emeletes épület azonban végül mégis csak Wágner tervei szerint valósult meg.
A hat éves munkát követően 1978 februárjában, tehát épp negyven évvel ezelőtt átadott toronyház kívülről merőben unalmasnak tűnik, a kapun túl azonban meglepő látvány fogadja a betérőt:
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
A huszonegy méter hosszan elnyúló és hét méteres magasságba törő mozaik immár negyvenöt éve festi színesre a jókora előcsarnokot, a hatvanas-hetvenes évek stílusát ma is őrző lámpatestekkel együtt pedig azonnal évtizedekkel repít vissza az időbe.
A mozaik 1980-ban / fotó: Semmelweis Egyetem Levéltára/Fortepan
A nem csak mozaikok tervezőjeként, de könyvillusztrátorként, keramikusként, szobrászként, festőként, sőt, gobelinjei révén textilművészként is jegyzett Hincz Gyula (1904-1986) 1973-ban szignózott tervei alapján elkészült ólomüveg lapok játékos, absztrakt ábrák összeségét adják, a mű élvezeti értékét azonban nagy mértékben rontják az elmúlt években a kávézó miatt a mű elé vándorolt székek és kanapék.
Fotó: Vincze Miklós/24.hu
Némiképp jobb azonban a helyzet Hincz más nagyméretű műveinél – az ő nevéhez fűződik ugyanis a Szent István Egyetem Budai Campusának tavaly megújult dísztermét uraló mozaik is:
Fotók: Almási Balázs tájépítész DLA, PhD
A SOTE-torony mozaikjával még közelebbi rokonságot mutat azonban az 1970-ben megszületett, tizenhat részből álló Technika és tudomány, ami a BME V/2 jelű épületének bejáratát díszíti. A tíz méter hosszúra nyúló műről Hincz így írt:
“A messzi tér és űr ábrázolásának itt jelentkező jelzései az emberivé tett tudomány jelképei. Ezek olykor fantasztikusnak tűnő vetületek, melyek azonban lényegileg csak “gerjesztők” az ember tudata, érzelemvilága számára.”
Fotók: Göröntsér Vera/Köztérkép
A kétszeres Kossuth- és Munkácsy-díjas művészzseni hagyatékának jó része – mintegy ezerhétszáz mű – a váci Tragor Ignác Múzeum gyűjteményének része, tavaly azonban számos grafika és olajkép került elő, melyet ma is Hincz titkos szerelmének örökösei, illetve a BÁV gondoz.
