Kultúra

Kevin Smith szívrohamot kapott

Hajszálon múlt a filmes élete.

Az alacsony költségvetésű kultfilmek koronázatlan királya: a mostanában stand-upolással is foglalkozó Kevin Smith a Twitteren számolt be róla, hogy tegnap szívrohamot kapott az egyik fellépése közben.

A Shop-stop, a Dogma és Jay és néma Bob visszavág író-rendező-producere a kalifornai Glendale-be lépett fel, ahol egymás után két előadása is lett volna vasárnap, de az első végén nagyon rosszul lett. A másodikat ezért már nem is vállalta és inkább kórházba vitette magát, ahol aztán kiderült, hogy komoly szívrohama volt. Az orvosa szerint nem sokon múlott az élete, ugyanis el volt záródva a bal koszorúere.

Az első előadás után súlyos szívrohamom volt. Az orvos, aki megmentette az életemet azt monda, hogy a bal elülső leszálló artériám (más néven az özvegycsináló) 100 százalékig eltömődött. Ha nem mondom le a második műsort és nem megyek kórházba, meghaltam volna. De jelenleg még mindig a földön vagyok

— írja bejegyzésében a 48 éves Smith.

Egyelőre nem tudni, meddig tartják kórházban az egyszerre több projekten dolgozó és több mindennel foglalkozó filmest, mindenesetre úgy tűnik, jobban teszi majd, ha a jövőben vissza vesz a tempóból.

Jön az új Jay és Néma Bob-mozi, rövidesen forgatják
Tényleg összejön a folytatás Kevin Smith-nek, aki immár a produkció startját is bejelentette.
Kiemelt kép: Getty Images/FilmMagic/Jason LaVeris

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik