Kultúra

Vádat emeltek Harvey Weinstein ellen

New Yorkban nyújtottak be keresetet a szexuális zaklatással vádolt filmmogul és cége ellen.

Vádat elemelt Harvey Weinstein és a cége, a The Weinstein Company ellen New York állam főügyésze. A vasárnap benyújtott keresetben szexuális zaklatással vádolják a filmmogult, cégét pedig azzal, hogy nem védte meg alkalmazottait a szexuális visszaélésektől, megalázástól és diszkriminációtól – írja az MTI.

Eric Schneiderman főügyész októberben indított vizsgálatot a The Weinstein Co. (TWC) New York-i központjában, miután a The New York Times és a The New Yorker riportjaiból kiderült, hogy Weinsteinéknél évtizedek óta rendszeresen előfordultak szexuális zaklatási ügyek.

Mint ismert, október óta több tucatnyi nő, köztük neves színésznők számoltak be arról, hogy szexuálisan zaklatta őket a producer, és nemi erőszakkal is megvádolták. Weinsteint azóta kirúgták a cégből, amelynek fivérével, Robert Weinsteinnel együtt alapítója volt, és az amerikai filmakadémia is kizárta soraiból.

A bírósági dokumentumok szerint Harvey Weinstein szóban és fizikailag is folyamatosan zaklatta női alkalmazottait, és előfordult, hogy valakit azzal fenyegetett meg, hogy megöli.

Pamela Anderson: Weinstein áldozatai tudták, mibe keverednek
A gyerekkorában szintén molesztált színésznő szerint józanul gondolkodva el lehet kerülni a zaklatásos szituációkat.

A Schneiderman által benyújtott kereset a jelenleg a TWC-t vezető Robert Weinstein felelősségét is aláhúzta, aki a nyilvánvaló zaklatások ellenére semmit sem tett az alkalmazottak védelmében.

A főügyész egyúttal meg nem határozott összegű kártérítés megítélését is kérte a producer és cégének áldozatai javára. Schneiderman megjegyezte: részben azért volt szükség a kereset vasárnapi benyújtására, mert az iparági hírek szerint a Weinstein-céget el akarják adni, ami azt jelentené, hogy az áldozatok megfelelő jóvátétel nélkül maradhatnak.

A The Weinstein Co. eladásakor garantálni kell, hogy az áldozatokat kompenzálják, az alkalmazottak védelemben részesülnek, és egyetlen szexuális ragadozó sem jut jogtalan anyagi előnyhöz

— írta a főügyész.

Weinstein ügyvédje szerint egy „igazságos vizsgálatból” kiderülhet, hogy a gyanúsítások zöme nem felel meg a valóságnak. Ben Brafman kijelentette: miközben persze ügyfele viselkedése nem volt makulátlan, semmilyen bűncselekményt nem követett el.

A vizsgálat nyomán világos lesz, hogy Harvey Weinstein több nőt juttatott fontos pozíciókba, mint bármely más filmipari vezető, és sem a Miramaxnál (Weinstein korábbi filmvállalatánál), sem a Weinstein Co.-nál nem fordult elő diszkrimináció

— idézte az ügyvédet a BBC News.

Weinstein ellen Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is rendőrségi nyomozás folyik.

A producer tagadja, hogy valaha nem kölcsönös megegyezésen alapuló szexuális viszonyt folytatott volna. Azt azonban elismerte, hogy viselkedésével „sok fájdalmat okozott”.

A Weinstein-ügyben néma maradt, most öngyilkos lett
Meghalt Jill Messick, aki Weinstein producertársaként keveredett a zaklatási botrányba.
Kiemelt kép: Getty Images/WireImage/Venturelli

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik