Kultúra

Tom Hardy ijesztően bekattan a Venom magyar előzetesében

A színész már a sci-fi horror teaserében igazolja, hogy érdemes volt neki adni a szörnyeteggé változó főhős szerepét.

A produkció tavaszi bejelentését követően jelenleg már az utómunkálatokat tapossa a Venom című sci-fi horror, amelynek tegnap kijött az első előzetese. A teaser trailernek már el is készült a szinkronizált változata, amelyben Hevér Gábor hangján szólal meg a főszerepet játszó Tom Hardy.

Ugyan a pontos cselekményről nem tudunk meg semmit a kedvcsinálóból, annyi már ismert a filmmel kapcsolatban, hogy a Pókember-képregényekhez hűen Venom egy földönkívüli entitás lesz, amely a fotóriporter Eddie Brock testébe költözve veszi majd át felette az uralmat. Hogy ez mivel is fog járni, egyelőre rejtély, mindenesetre abból már most ízelítőt kapunk, hogy kellemetlen lesz Brock számára.

A Ruben Fleischer rendezésében készülő Venom a második olyan produkció lesz, amelyben a nagyvásznon láthatjuk majd a karaktert, miután a 2007-es Pókember 3-ban már feltűnt. Érdekesség, hogy az abban a filmben Eddie Brockot megformáló Topher Grace-nek is Hevér Gábor volt a magyar hangja.

A Hardy mellett Michelle Williams, Woody Harrelson, Jenny Slate, Riz Ahmed és Michelle Lee alkotta szereplőgárdával közelgő Venom október 4-től lesz látható a magyar mozikban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik