Kultúra

A Darázs hátán utazó Hangyát nem állítja meg semmi, legfeljebb egy cukorkásdoboz

Itt a Marvel miniatürizált szuperhőseinek szentelt A Hangya és a Darázs első trailere, melyben komoly szerepe van egy PEZ cukorka-adagolónak.

Nehéz elkerülni „a méret a lényeg”-típusú kedélyeskedést a Marvel idén nyárra tervezett A Hangya és a Darázs című mozija kapcsán, előreláthatólag nem is fog sikerülni sem a magyar, sem a nemzetközi sajtónak, ám köszönhetően a stúdió kreativitásának, a film első trailerét még könnyedén meg lehet énekelni e nélkül, ugyanis van más, amit az előzetesből ki lehet emelni.

Brutális szuperhős-túladagolásra készül a Disney, és nem titkolja
A Disney 2018-ra tervezett filmjei alapján idén sem bíz semmit a véletlenre: íme a felhozatal.

Mert ugyan praktikus dolog rovatméretű szuperhősökkel küzdeni a világ megmentéséért, ugyanakkor az olyan hétköznapi tárgyak, mint egy Hello Kitty-fejes PEZ-cukorkás adagoló, amihez hasonlóból a nyolcvanas évek végén – kilencvenes évek elején nevelkedett gyerekeknek általában egész készlete volt, egészen veszélyes tud lenni egy ilyen apró jószágra, szupererő ide vagy oda. Persze nem csak ennyi történik a trailerben, ezt azonban már ki-ki nézze meg maga. A Hangya és a Darázs Peyton Reed rendezésében, Paul Rudd, Evangeline LilyMichael Peña és Michael Duglas főszereplésével előreláthatólag augusztus 9-én kerül a magyar mozikba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik