Kultúra

Rekordszámú film lesz idén a Magyar Filmhéten

Már nyilvános a program, amelynek keretében több, mint 130 filmet láthat majd meg a közönség.

Február 8-11. között új helyszínen, a Corvin moziban rendezik a 4. Magyar Filmhetet, amelyre rekord számú nevezés érkezett.

Február 7-én az 1979-ben készült Bizalom című film digitalizált és felújított változatának vetítésével veszi kezdetét a Magyar Filmhét. Szabó István 1944-ben játszódó filmje Koltai Lajos kameráján keresztül helyezte az arcokat történelmi megvilágításba. A Bizalom volt az első Szabó-film, amelyet Oscar-díjra jelölt az Amerikai Filmakadémia.

Idén az alkotók minden korábbi évnél több filmet neveztek, így a 4. Magyar Filmhéten

5 kategóriában összesen 131 filmet fognak vetíteni. Immár nyilvános a Filmhét programja.

Mind a 18, a tavalyi évben bemutatott nagyjátékfilm lepereg majd, így a nézők újra nézhetik többek között az Arany Medve-díjas Testről és lélekrőlt, a Kincsemet, a Brazilokat, a Pappa Piát vagy az Aurora Borealist.

Az alkotók 76, a Mecenatúra program keretében támogatott filmet neveztek, összesen 59 dokumentumfilm, 4 tévéfilm, 21 kisjátékfilm, és 29 animáció szerepel az idei kínlatban. Köztük olyan különleges alkotásokat vetítenek majd, mint Tuza-Ritter Bernadett Egy nő fogságban című megrázó erejű alkotása, az első magyar dokumentumfilm, mely a Sundance, fesztivál versenyprogramjában szerepel, vagy Mosonyi Szabolcs Tiltott zóna – Harctéren a vadvilág című természetfilmje és Vitézy László Csandra szekere című televíziós munkája, mely Lakatos Menyhért önéletrajzi ihletésű művei alapján készült és megtörtént eseményeket dolgoz fel a cigányság legszegényebb rétegének mindennapjaiból.

A kisjátékfilmek között szerepel Tóth Barnabás Van egy határ című alkotása, mely szintén igaz történet alapján készült és egy apa-fia vasfüggönyön keresztül való menekülését mutatja be, az animációk között pedig Gyulai Líviusz Egy komisz kislány naplója is versenyez.

A 3. Magyar Filmdíjak ünnepélyes díjátadóját a korábbi évekhez képest nem közvetlenül a Filmhét után, hanem később, március 11-én tartják. A Magyar Filmdíjakra nevezett alkotások közül a Filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott filmek és alkotók összesen 23 kategóriában versenyeznek majd.

Ha a hentes, a kurva meg a swingerező párok nem viszik be a népet magyar filmre, akkor semmi
A 2018-ra tervezett magyar mozifilmes felhozatalra igazán nem lehet panaszunk.
Kiemelt kép: Vertigo Média

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik