Kultúra

Szörényi Levente kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet

Szörényi Levente Kossuth-, és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes és szövegíró kapta idén a Kölcsey-emlékplakettet, a rangos irodalmi-művészeti elismerést a magyar kultúra napjának alkalmából adták át a szatmárcsekei református templomban vasárnap.

Jánosi Zoltán, a díjat alapító Kölcsey Társaság elnöke elmondta, míg Bartók Béla a hangversenytermekbe és Kodály Zoltán az iskolákba, addig Szörényi Levente a beat és a rockzene segítségével vezette vissza a népdalt a helyét és a küldetését kereső, de folytonosan torz eszméktől és politikai akaratoktól manipulált ifjúság szívébe.

Együtteseinek dalaival a kor milliókat megérintő zenei irányzataiban úgy szólaltatta meg a népdal hagyományát, hogy az egyszerre fejezett ki szabadságvágyat, lázadást és hívta fel az ifjúságot az új zenei formákkal új életprogramok keresésére is

– fogalmazott Jánosi Zoltán.

Szavai szerint Szörényi zenéje az új önértelmezés esélyét kínálta fel a fiatal Magyarországnak, később rockoperái és rockballadái, illetve más munkái pedig már a rendszerváltozást készítették elő.

A szatmárcsekei templomban immár huszonötödik alkalommal tartották meg a magyar kultúra napi ünnepséget, amelyen – ahogy negyedszázada minden évben – Csikos Sándor színművész szavalta el a Himnuszt. A templomi ünnepség résztvevői megkoszorúzták Kölcsey Ferenc síremlékét a református temetőben.

(MTI, kiemelt kép: MTI Fotó/Kovács Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik