Kultúra

Tovább lehet ingyen nézni a magyar klasszikusokat

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

újságíró. 2018. 01. 12. 11:08

A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbították a programot, amely ma ért volna véget.
Korábban a témában:

Hatalmas sikert aratott a Filmarchívum jubileumi évzáró kezdeményezése, amellyel december 22-től január 12-ig mintegy 60 filmjét szabadon hozzáférhetővé tette – írja közleményében a Filmalap.

Három hét alatt több, mint 380 ezerszer kattintott a közönség a szabadon elérhető tartalmakra.

A pozitív fogadtatás miatt az akciót január 22-ig, a Magyar Kultúra Napjáig meghosszabbítják.

A legmagasabb nézettséget a rövidfilmek, ezen belül is a Budapest és más magyar városok történetéhez kapcsolódó, háború előtti filmritkaságok érték el. A listavezető több mint 42 ezres kattintással az 1916-os Budapestet megörökítő dokumentumfilm, amelyre csak néhány éve találtak rá osztrák kutatók. 24 ezres nézőszám felett jár a békebeli és az ostrom utáni Budapest megrendítő képeit egymás mellé helyező, 1947-ben betiltott Budapest tragédiája című rövidfilm. Több mint 13 ezren voltak kíváncsiak a Látta-e már Budapestet télen? című hangulatos 1940-es filmetűdre, de tízezer körüli járnak az olyan tartó történeti ritkaságok is a két háború közötti korszakból, mint Kincses Kolozsvár és a Tata, a tavak városa.

A játékfilmek mezőnyét tízezer körüli nézőszámokkal olyan stabil közönség-kedvencek vezetik, mint Keleti Márton megunhatatlan vígjátéka, A tizedes meg a többiek, vagy az immár több mint három évtizede kultfilmnek számító Megáll az idő. Sokan ragadták meg az alkalmat, hogy megnézzék a 100 éve született Fábri Zoltán frissen felújított filmjeit, a Körhintát, Az ötödik pecsétet, az Isten hozta őrnagy úr!-at.

Nagy volt az érdeklődés a háború utáni magyar filmgyártás első világsikere, Radványi Géza 70 éve készült, tavaly teljeskörűen felújított Valahol Európában című alkotása, illetve a 90 éve született Dargay Attila rajzfilmje, a Szaffi iránt. Meglepően sokan kattintottak az Oscar-díjas Kertész Mihály legrégebbi, egyben egyetlen máig fellelt magyar alkotására, az 1914-ben készült A toloncra.

Az alkotásokat továbbra is a lenti cikkben listázva, vagy a www.filmarchiv.hu oldalról lehet elérni.

Mától ingyen nézhetőek online a legnagyobb magyar filmklasszikusok
Nem akármilyen meglepetéssel rukkolt elő a Filmarchívum: január 12-ig mintegy 60 alkotást tettek ingyen megtekinthetővé.
Kiemelt kép: Magyar Nemzeti Filmarchívum/Mokép
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

„Csak attól félek, hogy elhányom magam”

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.