Kultúra

Fábri Zoltán-filmekkel jön az első Budapesti Klasszikus Film Maraton

A rendező születésének 100. évfordulója alkalmából A Pál utcai fiúk, a Körhinta és a Hannibál tanár úr is látható lesz az új filmfesztiválon.

Az újjászervezett Filmarchívum négy napos nemzetközi archív filmfesztivált rendez Budapesten.

Az első Budapesti Klasszikus Film Maraton november 2-5. között az Uránia Filmszínházban, a Francia Intézetben és a Corvin Moziban lesz.

A Filmarchívumot működtető Magyar Nemzeti Filmalap tíz évre szóló Nemzeti Digitalizálási és Filmfelújítási programot indított el a nemzeti filmvagyon filmjeinek restaurálása érdekében. Elsőként Fábri Zoltán teljes életműve került a programba. A magyar film nagy klasszikusa, Fábri születésének 100. évfordulója alkalmából a közönség először a Budapesti Klasszikus Film Maratonon láthatja a rendező öt, digitálisan restaurált filmjét. A nyitófilm a Cannes Classics-ban már nagy sikerrel vetített Körhinta lesz.

Újra rácsodálkozhat a nemzetközi közönség a Körhinta szépségére
61 éve Cannes-ban mutatták be - és idén, a 70 éves fesztiválon ismét látható lesz Fábri Zoltán legendás mozija.

A rendezvénysorozaton látható lesz a Hannibál tanár úr, a Két félidő a pokolban, az Utószezon és A Pál utcai fiúk című filmek digitálisan restaurált 4K felbontású mozikópiája is. A filmek restaurálása az operatőrök – Hegyi Barnabás, Szécsényi Ferenc és Illés György – tanítványainak közreműködésével készült. Az évfordulóra megjelenő díszdobozos életmű-sorozat első, öt lemezt tartalmazó DVD kollekciója, az 1955-61 között készült korai klasszikus Fábri-filmek teljeskörűen restaurált, kiemelkedő darabjait tartalmazza, számos korabeli és frissen forgatott extra kíséretében. A Fábri DVD bemutatása a Budapesti Klasszikus Film Maraton első eseménye lesz. A Maratonon egy kerekasztal beszélgetés keretében mutatják be Barabás Klára „A történelem körhintáján” című Fábri Zoltán monográfiát is.

Az idén 60 éves Filmarchívum a kezdetektől fogva együttműködik más, főleg a környező országok filmarchívumaival. A kooperáció a gyűjtemények bővítése, óvása és kutatása miatt is elengedhetetlen fontosságú. A Budapesti Klasszikus Film Maratonon, a restaurált magyar filmremekek mellett, olyan Magyarországon ritkán, vagy sohasem vetített külföldi filmcsemegéket is láthat 35 mm-es kópiákról a magyar közönség, amelyeket külföldi filmarchívumok „születésnapi ajándékként” küldtek a rendezvényre. A Nyitott archívumok című programban a magyar vonatkozású, régi mesterműveket teljes pompájukban, gyönyörűen felújítva élvezheti a közönség.

A filmben is játszó Jancsó Nyika restaurálja A Pál utcai fiúkat
Jancsó Miklós fia anno a fiatalabb Pásztort alakította a Fábri Zoltán rendezte klasszikusban.

A német filmintézettől érkezik a Vaszary Gábor bestsellere alapján készült Monpti, a Deutsche Kinemathek-től a Rudolph Máté fényképezte Vampyr, a francia CNC Archívumából, az 1938-ban teljes mértékben Budapesten forgatott Egy pesti éjszaka. Az amszterdami EYE Filmmuseumból jön Kertész Mihály Utolsó hajnala, a Bolognai Cinetecából pedig a Martin Scorsese World Cinema Foundation által felújított két film: André de Toth: Két lány az uccán és Fejős Pál: Tavaszi zápor.

A Cseh Filmarchívum az Oscar-díjas Üzlet a korzón c. filmet küldi, melynek rendezője, Ján Kadár Budapesten született, a szlovákoktól jön a szlovák-magyar koprodukcióban készült Szent Péter esernyője, a Szerb Filmarchívumból pedig Dusan Makavejev Szerelmi ügy, avagy egy postáskisasszony tragédiája c. filmje, melynek főszereplője Eva Ras, magyar származású.

Kiemelt kép: Magyar Nemzeti Filmarchívum

Ajánlott videó

Olvasói sztorik