Jó estét a hölgyeknek és a még megmaradt úriembereknek. 2018-at írunk, a marihuána végre legális, a szexuális zaklatás pedig már nem. Jó évnek nézünk elébe!
– kezdte nyitómonológját a házigazda Seth Meyers a vasárnap éjszaka megrendezett 75. Golden Globe-gálán, és később is többször szóba hozta a Harvey Weinstein bukásával elindult botránysorozatot, amely hónapok óta lázban tartja Hollywoodot. Ahogy sejthető volt, idén kevesebb volt a csillogás és a jókedv, a komorabb hangulat a beszédekben és a ruhák színében is megmutatkozott: a nők ugyanis tiszta feketében érkeztek a vörös szőnyegre, hogy így álljanak ki a szexuális zaklatások elterjedtsége ellen. A felhíváshoz férfi sztárok is csatlakoztak, igaz, náluk ez kevésbé látványos, hiszen férfiaknál eleve a fekete szmoking az alapöltözet. Sokaknak azonban még az inge is fekete volt, a gallérokon pedig gyakran feltűnt a Time’s Up-kitűző, amely egy Hollywood szexizmusa ellen tiltakozó mozgalom neve.
Az estet uraló tematika a győztesek névsorában is lecsapódott: erős, magukért kiálló nőket felvonultató és a nemek közti egyenlőséget tematizáló alkotások vitték a legtöbb díjat. A filmes mezőny nagy győztese a Három óriásplakát Ebbing határában lett, amelyben Francis McDormand egy kőkemény anyát alakít, aki nem tűri szótlanul, hogy a helyi rendőrség nem nyomozta ki rendesen lánya gyilkosságát, inkább provokatív lejárató kampányba kezd. Az Erőszakikkal debütáló Martin McDonagh filmje négyet gyűjtött be a fontos díjak közül, közte a legjobb drámának, a legjobb forgatókönyvnek és legjobb női főszereplőnek járót.
A legtöbben tudják rólam, hogy a politikai nézeteimet megtartom magamnak, de olyan jó volt ma este itt lenni ebben a teremben, és részévé válni ennek a filmipart megváltoztató mozgalomnak. Mert higgyétek el: mi, nők, nem az étel, hanem a munkánk miatt vagyunk ma itt
– mondta a bosszút esküdő anyukát alakító Frances McDormand, persze csak miután összes legyőzött jelölttársát meghívta viccesen egy tequilára. A férfiak közül Gary Oldman lett a legjobb drámai főszereplő Churchill megformálásáért A legsötétebb órában, James Franco pedig a vígjátékok mezőnyében nyert a világ legrosszabb filmjéről szóló The Disaster Artisttal.
A vígjáték kategóriában is egy női történet, a kritikusok által körberajongott Lady Bird győzőtt, amely a legjobb film és a legjobb női főszereplő díját is elnyerte. A nagy esélyesnek kikiáltott A víz alakja csak kettőt tudott díjra váltani hét jelöléséből, de legalább Guillermo del Toro lett a legjobb rendező. A sorozatok mezőnyében papírforma született: a hímsoviniszta társadalmat vízionáló A szolgálólány meséje és a családon belüli erőszakot is tematizáló Hatalmas kis hazugságok lettek a nagy befutók. A meetoo-mozgalom és az egyenjogúság Nicole Kidman és Laura Dern beszédében is szóba került. Elisabeth Moss egyenesen azoknak a nőknek dedikálta a díját, akik bátran felszólaltak az igazságtalanság és intolerancia ellen, hogy harcoljanak az egyenlőségért, de a Margaret Atwood regényéből adaptált sorozat executive producere, Warren Littlefield, még ennél is direktebb politikai üzenetet fogalmazott meg a beszédében:
Sokszor jobb lenne, ha nem lennénk annyira aktuákisak, amennyire vagyunk. Mikor elkezdtük a forgatást a világ még nem Trump világa volt, aztán a valóság félúton valahol megváltozott, és azóta mindennap emlékeztetnek minket erre. A mi felelősségünk is, hogy felérjünk Margaret Atwood víziójához, és csatlakozzunk az ellenálláshoz. Ma csatlakozunk is a Time’s Up ellenállásához.
Íme a díjazottak csaknem teljes listája:
Legjobb film (dráma):
Dunkirk
A Pentagon titka
A víz érintése
Szólíts a neveden
Három óriásplakát Ebbing határában
Legjobb film (vígjáték/musical):
Tűnj el!
Lady Bird
Én, Tonya
The Disaster Artist
A legnagyobb showman
Legjobb idegen nyelvű film:
A Fantastic Woman (Chile)
First They Killed My Father (Kambodzsa)
In the Fade (Németország/Franciaország)
Loveless (Oroszország)
The Square (Svédország)
Legjobb színésznő (dráma):
Frances McDormand, Három óriásplakát Ebbing határában
Sally Hawkins, A víz érintése
Meryl Streep, A Pentagon titka
Jessica Chastain, Elit játszma
Michelle Williams, A világ összes pénze
Legjobb színész (dráma):
Gary Oldman, A legsötétebb óra
Daniel Day-Lewis, Fantom férc
Timothée Chalamet, Szólíts a neveden
Tom Hanks, A Pentagon titka
Denzel Washington, Roman J. Israel, Esq.
Legjobb színésznő (musical vagy vígjáték):
Saoirse Ronan, Lady Bird
Margot Robbie, I, Tonya
Judi Dench, Victoria and Abdul
Emma Stone, Battle of the Sexes
Helen Mirren, The Leisure Seeker
Legjobb színész (musical vagy vígjáték):
James Franco, The Disaster Artist
Daniel Kaluuya, Tűnj el!
Hugh Jackman, A legnagyobb showman
Steve Carell, Battle of the Sexes
Ansel Elgort, Baby Driver
Legjobb női mellékszereplő:
Laurie Metcalf, Lady Bird
Allison Janney, Én, Tonya
Mary J. Blige, Mudbound
Hong Chau, Kicsinyítés
Octavia Spencer, A víz érintése
Legjobb férfi mellékszereplő:
Sam Rockwell, Három óriásplakát Ebbing határában
Richard Jenkins, A víz érintése
Willem Dafoe, Floridai álom
Armie Hammer, Szólíts a neveden
Christopher Plummer, A világ összes pénze
Legjobb rendező:
Christopher Nolan, Dunkirk
Guillermo del Toro, A víz érintése
Steven Spielberg, A Pentagon titkai
Martin McDonagh, Három óriásplakát Ebbing határában
Ridley Scott, A világ összes pénze
Tévés díjak:
Legjobb sorozat (vígjáték/musical)
Master of None
Will & Grace
Black-ish
The Marvelous Mrs. Maisel
SMILF
Legjobb sorozat (dráma):
The Crown
Trónok harca
A szolgálólány meséje
Stranger Things
Rólunk szól
Legjobb tévéfilm/minisorozat:
Hatalmas kis hazugságok
Viszály: Bette és Joan
Top of the Lake: China Girl
Fargo
The Sinner
Legjobb férfi főszereplő (dráma):
Jason Bateman, Ozark
Sterling K. Brown, Rólunk szól
Freddie Highmore, The Good Doctor
Bob Odenkirk, Better Call Saul
Liev Schreiber, Ray Donovan
Legjobb női főszereplő (dráma):
Elisabeth Moss, A szolgálólány meséje
Maggie Gyllenhaal, Fülledt utcák
Claire Foy, The Crown
Caitriona Balfe, Outlander
Katherine Langford, 13 Reasons Why
Legjobb férfi főszereplő (vígjáték/musical):
Anthony Anderson, Black-ish
Eric McCormack, Will & Grace
Aziz Ansari, Master of None
Kevin Bacon, I Love Dick
William H. Macy, Shameless
Legjobb női főszereplő (vígjáték/musical):
Alison Brie, GLOW
Rachel Brosnahan, The Marvelous Mrs. Maisel
Pamela Adlon, Better Things
Issa Rae, Insecure
Frankie Shaw, SMILF
Legjobb férfi főszereplő (tévéfilm/minisorozat):
Robert De Niro, The Wizard of Lies
Jude Law, Az ifjú pápa
Kyle MacLachlan, Twin Peaks
Ewan McGregor, Fargo
Geoffrey Rush, Géniusz
Legjobb női főszereplő (tévéfilm/minisorozat):
Jessica Biel, The Sinner
Nicole Kidman, Hatalmas kis hazugságok
Jessica Lange, Viszály: Bette és Joan
Susan Sarandon, Viszály: Bette és Joan
Reese Witherspoon, Hatalmas kis hazugságok
(Borítókép: Getty Images)