Egy városi felfedező számára Budapest, vagy a világ bármely nagyvárosa a vágyak netovábbja: van, aki az utolsó ügyes mesterek apró boltjait térképezi fel, mások a lépcsőházakat, egy újabb réteg pedig a homlokzatokon megbúvó szép díszeket. Méltatlanul kevés figyelem jut azonban az évtizedekkel, vagy épp évszázadokkal ezelőtt élt vandáloknak, akik úgy gondolták, hogy nincs is jobb ötlet annál, mint egy pipaszurkálóval, vagy bármilyen hegyes, kemény tárggyal karcolt feliratokkal bővíteni a téglaépületek oldalát.
A legtöbbször fej-, vagy az utcaszint elmúlt évtizedekben történt emelkedése miatt vállmagasságban található szavak, rajzok és jelek ugyanis a városok egy örökre eltűnt rétegét örökítik meg: így került például a szomorú szerelmes lány üzenete a Rózsák terén álló mai görögkatolikus templom falára – “Józsi nem jötél el” –, vagy épp a fővárosszerte összeszedett, vidékről érkezett csavargókat és koldusokat összegyűjtő, majd a városból kitessékelő egykori Mosonyi utcai toloncház, fogház és rendőrlaktanya minden egyes pontjára az ott szolgálatot teljesítő őrök és rendőrök kézjegye, melyek közül a legszomorúbb egyértelműen az 1948 nyarán megszületett “Itt voltam egy szép vasárnap őrségbe / A babám meg mással sétált a ligetbe / és amiről nem beszélünk”.
Ismeretlen Budapest-sorozatunk mai epizódjában a a főváros egy újabb elfeledett feliratát vesszük szemügyre, mely az előző példákhoz hasonlóan ismét csak a Keleti pályaudvartól néhány percnyi sétára bújik meg.
Az ország – némi túlzással – első felhőkarcolója, a hatvanas évekbeli visszabontásnak köszönhetően ma már jóval alacsonyabb, és kevésbé izgalmas toronnyal bíró Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ép.: Komor Marcell és Jakab Dezső, 1911-1913, ill. 1929-1930), illetve az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet (ép.: Gerlóczy Gedeon és Körmendy Nándor, 1937-1939) árnyékában álló, ma a VIII. kerületi Tűzoltóságnak, illetve a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak is otthont adó épületegyüttes ugyanis jóval érdekesebb annál, mint ahogyan az elsőre tűnik.
Fotó: egykor
A jól láthatóan két különböző korszak jegyeit magán viselő tömb a tágas II. János Pál pápa tér, illetve a szűk Dologház utca felől nézve is impozáns látványt nyújt, hiszen míg a tér felől az 1895-ben átadott neogótikus szárny kupolás saroktornya, addig a kis utcából érkezve feltűnő, szép üvegfelületeket mutató toldalékszárny (ép.: Medgyaszay István, 1939-1941) ragadja meg a szemet.
A gyakorlott városbúvárnak azonban a századfordulós szárnyon tucatjával feltűnő karcfeliratok is szemet szúrhatnak, kibetűzni, illetve legalább egy fotón megörökíteni azonban jó eséllyel senki sem szokta őket. Óriási kár, hiszen egy esetleges tisztítás során a homokszórás jó eséllyel elpusztítaná őket – így például a Budapest ostroma előtt röviddel, a német megszállás alatt megszületett, szépen dátumozott őszinte vallomást:
A felirat 2018 januárjában (fotó: Vincze Miklós/24.hu)
1944. március 19-én a németek egyetlen nap alatt elfoglalták az országot, és az őket kiszolgáló – volt berlini követ – Sztójay Dömét ültették a miniszterelnöki székbe. Áprilisban megjelentek az első szövetséges bombázók Magyarország felett, a közhangulat pedig hétről hétre egyre aggasztóbb lett: a keleti front vonala egyre közelebb került a Kárpát-medencéhez, a németek helyzete pedig hétről hétre romlott. Az I. magyar hadsereg létszáma nyár közepére megközelítette a kétszázezer főt.
A felirat 2017 januárjában (fotó: Vincze Miklós/24.hu)
Elkerülhetetlennek tűnt, hogy Magyarország ne váljon harctérré, így jó eséllyel sokan nem meglepő módon az alkoholmámorba menekültek – épp úgy, ahogyan a karcot felvéső férfi, akit egyáltalán nem hibáztathatunk a döntéséért.
Augusztus végén Horthy lemondatta Sztójay Dömét, helyét pedig Lakatos Géza vette át. A román kiugrási kísérleten felbuzdulva Horthy is megpróbálkozott ugyanezzel: október 11-én a magyar és a szovjet fél Moszkvában aláírta az előzetes fegyverszüneti megállapodást, négy nappal később pedig megkezdődött a kiugrás, ami a németbarát, illetve nyilas tisztek ellenállása, illetve a németek tájékozottsága miatt kudarcba fulladt – sőt, egy német kommandós egység Horthy egyetlen, életben maradt gyermekét, ifj. Horthy Miklóst is elrabolta, és ezzel zsarolva másnap a kormányzót sikeresen lemondatták, utolsó intézkedéseként pedig Szálasi Ferencet ültettették vele a miniszterelnöki székbe. Két héttel később megjelentek az első szovjet páncélosok, a főváros pedig a Harmadik Birodalom és a Szovjetunió ütközőzónájává vált, óriási pusztítást, és helyrehozhatatlan károkat okozva a városszövetben.
