Kultúra

Megvan, hogy mikor kerül mozikba a Johnny English 3

Készül a kelekótya kém harmadik mozija, amelynek kitűzték a permierdátumát.

Nyár óta forog a Johnny English 3, amelyben ismét a Mr. Beanként legendává vált Rowan Atkinson alakítja a címszereplő kémet. A nagy csendben készülő harmadik installációról eddig szinte semmilyen infó nem érkezett, mígnem aztán a Coming Soon szerint a gyártó Working Title Films bejelentette, hogy a tizenöt évvel az első és hét évvel a Johnny English újratöltve című második rész után érkező

 Johnny English 3 szeptember 20-án fog debütálni az amerikai és a brit mozikban.Ezzel együtt magáról a produkcióról egyelőre annyit tudni, hogy a cselekményben az MI-7 különleges ügynök Englishnek (természetesen) már megint a világot kell majd megmentenie. A szerepben visszatérő Atkinson mellett az új mellékszerepekben olyan színészek lesznek láthatóak, mint Olga Kurylenko, Jake Lacy, Ben Miller, Miranda Hennessy, Nick Owenford, Samantha Russell és Tuncay Gunes.

A harmadik rész forgatókönyvét a Johnny English karakterét kitaláló Neal Purvis közreműködésével az előző két részt is kidolgozó Robert Wade írta. A filmet az a David Kerr rendezi, aki egyebek mellett a Doktorok, a Bulis hatos és a Futballistafeleségek című sorozatokon is dolgozott.

A korábbi részek 40 és 45 millió dollárból készülve egyaránt 160 millió dollárt hoztak a konyhára, így aztán várható volt, hogy amíg Atkinson vállalja, a producerek igyekeznek majd újabb bőrt lehúzni a filmszériáról.

Újabb Mr. Bean-filmet tervez Rowan Atkinson
A komikus elmondása szerint már meg is van az alapötlet a népszerű figura harmadik mozifilmjéhez.
Kiemelt kép: Working Title Filmes/Universal Pictures

Ajánlott videó

Olvasói sztorik